Röviden az agy felépítéséről és működéséről.

    Ha a fejlődés időrendjét figyelembe vesszük, megállapíthatjuk, hogy agyunknak van egy nagyon ősi része, amely az agytörzsben helyezkedik el. Ez a rész az, amit hüllőagynak nevezünk, és ami azonnal harcra vagy menekülésre kapcsol át, mihelyt stressz állapotba kerülünk.
Rugalmatlan, ösztönös és automatikus válaszokat ad, kontrollálja a létfontosságú életfunkciókat.
Ez felügyel alapvető igényeinkre, és ha életveszélybe kerülünk, hajlamosak vagyunk ösztönösen erre a területre visszaváltani.         
Közvetlen veszélyben ugyanis hasznos lehet automatikus működése, ám ha a veszély inkább csak képzelt, mint valóságos, ez a visszaváltás nem szolgál javunkra.
Sajnos, igen sok iskolai szituáció eredményez ilyen visszaváltást.
Mert noha a tanuló élete a szó szoros értelmében nem forog veszélyben, de annyira retteg attól, hogy kihívják felelni, hogy vizsgáznia kell vagy megalázzák, hogy ilyenkor az automatikus viselkedés veszi át a gondolkodás szerepét.
Ezért helyez Lozanov olyan nagy hangsúlyt arra, hogy száműzze a tanteremből a félelmet, hogy minden esetben pozitív, támogató légkört teremtsen.
A tanulók hibáit sem kezeli félelmet kiváltó módon.
Ha ugyanis valaki meg van félemlítve, egyszerűen nem fér hozzá az agykéreghez, és nem tud gondolkodni.

A hüllőagy fölött, és a racionális gondolkodásért felelős neocortex alatt helyezkedik el az ún. limbikus rendszer, amely középkorúnak nevezhető.
Itt születnek az ember érzései, a limbikus rendszeren fut végig az érzékszervektől származó minden inger is, mielőtt tudatosulhatna bennünk.
Úgy látszik, a neocortex és a limbikus rendszer között - egymáshoz közeli elhelyezkedésüknek köszönhetően - kölcsönhatás alakul ki:
a racionális neocortex kontrollálja az érzelmes limbikus rendszert és irányt ad neki, míg az érzelmek éltetik és motiválják az értelmet.
Súlyos stresszt okoz, ha az érzelmeket és a gondolatokat erőszakkal el akarjuk választani egymástól.
A sztoikus ideál, az ész uralma az érzelmek felett, egyszerűen nem járható út senki számára, aki hétköznapi emberi aggyal van megáldva, mivel a neocortex és a libikus rendszer egymást váltogatva nem képesek jól működni.
Csak a csapatmunkát kedvelik. Ebből következik, hogy egy osztályterem, amely hidegen racionális és logikus, amelyben nincs helye - persze megfelelő formában - a játéknak és az érzelmeknek, kiváló hely lehet számítógépek vagy robotok oktatására,
de emberi lényeknek nem való.

Minden olyan üzenet, amely mindkét agyféltekéhez szól, gyorsabban és sikeresebben jut el a címzetthez, sokkal könnyebben tanuljuk meg.
A hosszú távú memóriához akkor lehet hozzáférni, ha a limbikus rendszer aktív. Az információknak a rövid távú memóriából a hosszú távú memóriába való továbbításában az agy két parányi területe játszik fontos szerepet.
A rövid távú memória arra alkalmas, hogy néhány nap távlatából előhívja az emlékeket az adott helyzetben.
A hosszú távú memória azoknak az információknak a (többé-kevésbé állandó)
tárolására szolgál, amelyekre gyakran van az embernek szüksége.
Az a két kis szerv, ami a kettő közötti hidat képezi, a hippocampus és az amygdala.
A hippocampus viszi a fogalmak tartalmi anyagát a hosszú távú tárolásra,
míg az amygdala, jelenlegi elgondolásunk szerint, ugyanezt végzi az érzelmi anyaggal. Ha mind a kettő egyszerre dolgozik, akkor sokkal könnyebben válik egy emlékkép a hosszú távú memória részévé,
mintha csak az egyik működne. Ezért tudunk sokkal könnyebben megjegyezni olyan dolgokat, amelyek érzelmileg is érintenek minket.
Így aztán valóban érthetetlen, hogyan is akar valaki olyan környezetben tanítani, amelyet nem hat át erős, pozitív érzelmi atmoszféra.


A cortex (nagy agykéreg) az agy legfiatalabb része, amely a Homo Sapiens intelligenciájáért és kreativitásáért felelős.
Ha az ember stressz helyzetbe kerül, az agy két régebbi részének együttműködése következtében kellemetlen érzések keletkeznek benne, amelyeket stresszhormonok termelődése kísér.
Ha egy emberben túl sok distreszhormon termelődik,
az zavarja a cortex intelligens reakcióit és a gondolkodás leblokkol.
Ezt követően már nem az intelligensen gondolkozó cortex,
hanem a hüllőagy fog reagálni.
Ha tartósan sok distresszhormon van testünkben,  megbetegíthetnek bennünket.
A sporttal, és a különböző stresszt csökkentő és kezelő módszerekkel, sokat tehetünk egészségünkért.

Noha konkrét agyterületeket, sőt olykor akár egészen apró sejtcsoportokat lehet egyértelmű összefüggésbe hozni egy adott funkcióval, ám ha ezeket az agyrészeket elroncsolják, az elveszett képesség sokszor akkor is újraéled az agy más területén.
Vagyis az agy egyrészt lokalizálható memóriatárolási jelleget is mutat, de ugyanakkor holografikusan is emlékezik.
Nagyrészt Karl Pribram úttörő jellegű kutatásainak köszönhetően tudjuk, hogy mindaz, amit agyunk egyes részei őriznek, azok bizonyos értelemben az agyban mindenütt tárolva vannak.
Valószínűleg ezért látszik minden memóriánk olyan kölcsönösen összekapcsoltnak.
Az emberi gondolkodásminták ezen összekapcsolt jellegének megértése és fejlesztése a legjobb út az agy tartalékainak mozgósítására, és a korábban nem remélt képességek és adottságok felszabadítására.

Az egyik terület, ami a jelenlegi agykutatás középpontjában áll,
a jobb és a bal agyfélteke közötti kapcsolat vizsgálata.
Ha felülről be tudnánk pillantani a koponyánkba, megláthatnánk a cortexet, ami kicsit hasonlít a dióhoz és ugyanúgy két félből áll, sőt még az elválasztó karima is megvan.
A „két agyfélteke” elmélete a Nobel-díjas Roger Sperry munkáján alapszik, aki átmetszette a két agyféltekét összekötő hidat, a corpus callosumot (kérges testet), az epilepszia gyógyítása céljából.
Ennek a személyiségre gyakorolt hatását vizsgálta.
Megállapította, hogy a bal agyfélteke logikus, ez foglalkozik a nyelvek, a matematika és az egymásból logikusan következő dolgok tanulásával,
a jobb agyfélteke a képzelet, az intuíció, a zene és a kreativitás helye.
A bal agyfélteke a logika, a nyelv és az analízis terén szívesen szedi szét a gondolatokat és tudnivalókat információ egységekből álló sorozattá, hogy logikus szerkezetet adjon nekik.
A jobb agyfélteke, a szintetizátor és a térképkészítő. Holisztikusan fedezi fel a viszonyokat, és a gondolatokhoz sokkal könnyebben rendel érzelmeket, mint a bal.
A zenei intelligencia is itt található.

Noha a két agyfélteke specializálódása valóban érdekes, a köztük lévő együttműködés sokkal lényegesebb szerepet játszik, mint bármelyik agyfélteke önmagában.
Az oktatás végül is nem irányulhat sem a jobb, sem a bal agyféltekére, a cél kettejük harmonikus együttműködésének megvalósítása.
A bal agyfélteke elemző, analizáló munkát végez, tehát a nagy egész felől a részletek felé irányítja a gondolkodást. Képzeljük el azt, hogy a két agyfélteke egy-egy szoba,
akkor a bal oldali szobában ülő emberek mikroszkóppal, a jobb oldali szobában ülő emberek, pedig távcsővel vizsgálódnak.
A jobb agyfélteke ugyanis az analízis szöges ellentéteként, a részletekből kiindulva igyekszik azokat nagy egésszé összerakni,
tehát a szintézis felelőse.
A bal szobában digitálisan, a jobb oldali szobában analóg módon dolgoznak.
Az agyunkat akkor tudjuk a legjobban kihasználni, ha a két szobában dolgozók együttműködnek.
A jobb agyfélteke azonnal megérti a helyzetet, sokkal gyorsabban,
mint ahogy szavakba lehetne azt foglalni.
A baloldal egyszerre csak egy dolgot csinál (ír, olvas, számol, stb.),
a jobboldal egyszerre több dolgot is tud csinálni.
A bal agyfélteke nagyon szeret elmerülni a részletekben és emiatt néha a fától, nem látja az erdőt. A bal agyféltekéhez tartozik a beszéd és a logika, a ráció. A jobb agyféltekéhez tartoznak a képek, minták struktúrák, hasonlatok, áttekintés.

A koncentratív pszichorelaxáció, egy nyilvánvalóan relaxációs érzelmi visszahatás -, amelyben, az agy kéreg alatti, érzelmi tudatossága támogatja az új információk aktív feldolgozásában az agykéreg (neocortex) intellektuális
tevékenységét.
Mivel az agy kéreg alatti része, vagyis a limbikus rendszer tartalmazza a hosszú távú memória bemeneti pontját, azok az információk, amelyek ezt a rendszert ingerelve érkeznek az agyba, azon nyomban rögzülnek is.

Élvezni agyunk harmóniáját:

Amikor a tanulnivalót a két agyfélteke egyszerre dolgozza fel, a tanuló kellemesen és relaxáltan érzi magát.
A két agyfélteke harmonikus működése minden fajta tanulnivaló elsajátítását könnyebbé teszi.
A bal oldali limbikus rendszer dominanciáját a biztonság keresése és a rendszerességre való törekvés jellemzi az életben. A tanteremben ezt az igényt a tanulással kapcsolatban rendszeresen ismétlődő „szertartásokkal” lehet kielégíteni.
A jobb oldali limbikus rendszer dominanciája hajlamossá teszi az illetőt a csoportos tevékenységekre.
Ez az igény a csapattársakkal való egyfajta pozitív együttműködés révén elégíthető ki, ami általában csak jó családi szituációkban szokott előfordulni.
A jobb oldali neocortex szintetikusan szeret gondolkodni. Inkább a tapasztalatból következtet ki ideákat, gondolatokat, mintsem valamilyen előemésztett formátumból fogadná be azokat.
Ez a fajta, dominancia a megtapasztalás útján történő tanulást helyezi előtérbe.
Azokat az embereket, akikre a bal oldali neocortex dominanciája jellemző, szeretik analizálni a dolgokat.
Nekik az a tanulás van kedvükre, ami arra helyezi a hangsúlyt, hogy miként lehet egy adott információt vagy tapasztalatot sajátos szerkezetbe vagy kategóriákba foglalni.
Tágabb értelemben mindegyik agydominancia lényeges mindenki számára.

A cikk  Peter Kline: Zseninek születtünk! című könyvéből tartalmaz részleteket.