|
Meditáció
A meditáció az a pszichés gyakorlatforma, amely körül a legtöbb félreértés és
tévedés tapasztalható a köztudatban.
E helyen elegendőnek véljük, ha a
meditáció hamis értelmezésének két leggyakoribb változatát igazítjuk helyre.
Tévedés a meditációt sui generis valamilyen misztikus, transzcendentális
célzatú tevékenységnek tartani.
Tagadhatatlan, hogy a meditáció keleti
vallásfilozófiák gondolatrendszerében fejlődött ki, és később jelentős szerepet
játszott a keresztény ezoterikában is, szerves része volt a szerzetes-nevelés
során alkalmazott lelki "tréningeknek". Ez azonban nem jelent többet
annál, hogy az adott kultúra és ideológia formanyelvébe ágyazottan
kialakítottak egy olyan technikát, amely messzemenően alkalmasnak bizonyult az
én-erők növelésére, az elmélyedés, a bensőséges átélés fokozására.
A pszichés
tartalmak társadalmilag-történetileg meghatározottak. De a pszichológiai és
pszichés dinamizmusok, a működés alapvető törvényszerűségei azonosak,
függetlenül attól, hogy melyik történelmi korszakban, miféle tudattartalmakkal
telítve él az ember.
Ez a tény
teszi objektíve lehetségessé, hogy a történeti-ideológiai burkok lehántása után
tisztán hozzáférhessünk a meditáció gyakorlati értékű lényegéhez, és azt a mai
civilizációban és kultúrában élő ember pszichés fejlődésének szolgálatába
állíthassuk.
Ennek megfelelően a meditáció irracionális irányba
is fordítható - hiszen egyszerűen eszköz, amelyet a legkülönbözőbb hatások
elérésére lehet felhasználni.
Nem tartjuk véletlennek, hogy a nyugaton bizonyos
divathullámként elterjedő ún. transzcendentális meditáció megkapta jelzőjét. Ez
mutatja, hogy adott esetben nem általában van szó meditációról, s ezt a
technikát többek között misztikus világképbe ágyazottan is lehet művelni.
Mi
nem ezen az úton járunk. Számunkra a meditáció nem a realitásoktól való
eltávolodás, hanem a valóság mélyebb megismerésének lehetőségét jelenti.
A téves vélekedések másik csoportja egyszerűen összetéveszti a meditációt a
koncentrációval. Tartós gondolatösszpontosítást ért rajta, amikor a köznyelv
szóhasználatának megfelelően a töprengés szinonimájaként használja:
lehetségesnek tartja, hogy "valamin" meditáljunk.
Már most le kell
szögeznünk, hogy a meditáció
lényege a gondolati tárgynélküliség pszichés állapotának átmeneti előidézése.
A
meditáció megértéséhez utalnunk kell az emberi gondolkodás fejlődéstörténetének
útjára, amely a mágikus, majd a mitologikus gondolkodás nagy állomásai után
érkezett el a racionális fogalmi gondolkodás mai kiteljesedéséhez.
E történeti
utat nem azonos, de analóg módon ismétli a gyermeki gondolkodás fejlődése; sőt
a mágikus és mitologikus gondolkodás archaikus maradványai ma is jelen vannak
mindennapi életünkben: alváskor, amikor az agykérgi szürkeállomány egy részének
gátlása lehetővé teszi, hogy fejlődéstörténetileg ősibb képletek aktivizálódása
mágikus és mitologikus gondolatformákkal telítse álmainkat; hiedelmeinkben s
nem utolsósorban a művészetben.
Fel kell tennünk a kérdést: Vajon racionális gondolkodásunk jelenlegi
fejlettségi szintjén át tudja-e fogni a psziché valamennyi tartományát? A
megismerőképesség fejlődésével nyilván egyre többet ért meg belőle, ma még
azonban távolról sem beszélhetünk teljességről. Az előítélet-mentes
vizsgálódásnak be kell látnia, hogy érzelmi és ösztönéletünk, sőt sokszor
ötleteink, fantáziaképeink birodalmában is még csak az észrevevés, a
konstatálás szintjéig jutott el racionális gondolkozásunk.
Messze vagyunk még a
teljes megértéstől, még messzebb az akaratlagos irányítástól.
Tudatállapotunk
ébersége tehát nem azonos szintű a lelki élet különböző területein.
Legéberebbek az intellektuális működések és a szándékos cselekvés területén
vagyunk.
Az érzelmek és az
akarati funkciók szerveződése az "álom-tudathoz" hasonló éberségi
szinten történik, inkább csak tapasztalunk jelenségeket, történéseket,
amelyeket tudomásul vehetünk, de még kevéssé vagyunk képesek szabályozni. (Pl.:
rokon- és ellenszenvek, szeretetek, vonzalmak, utálatok, undorok stb.)
Végül,
ami ösztöndinamizmusainkat illeti, ezekről leginkább következményeikben:
késztetéseinkben, vágyainkban kapunk hírt, még hiányzik a közvetlen tapasztalás
és megismerés lehetősége. Úgy gondoljuk, hogy erről az állapotról beszél a
mélylélektan, amikor különböző tudatszinteket ír le - a tudatos, a
tudatelőttes, a tudattalan, sőt esetleg a kollektív tudattalan fogalmaival.
Az
utóbbiakra az álomtalan mélyalvás tudatállapota tűnik megfelelő hasonlatnak.
Élményeinket, érzéseinket, éppen a megértés igényétől áthatva, általában
logikai és időrendi struktúrába próbáljuk rendezni. Ugyanakkor a feltáró
pszichoterápiák közös tapasztalata, hogy ez a felfogásmód sokszor akadálya a
tényleges megértésnek. Szembeötlő, hogy élmény- és érzésvilágunknak van egy
szubjektív emocionális elrendeződése is, amelyet a kronológia és a logika
sokszor meghamisít és elfed.
Ami
régen történt, fájhat úgy, mintha ma esett volna meg;
neurotikus felnőtt megrögződhet infantilis szinten, és ezért sokszor
inadekvátan viselkedik; vannak érzéseink és indulataink, amelyek ellentmondanak
a logikának stb.
A különböző szabad asszociációs technikák, magatartás- és
álomértelmezések éppen azt célozzák, hogy feltárják az élmények valódi
emocionális elrendeződését, s ezáltal lehetővé tegyék a változtatást.
Csakhogy az ember pszichikumának a pszichoanalízis szerinti rétegeződése a
tudatosság szempontjából esetleg csak a mai emberre jellemző, aki még távolról
sem fejezte be intellektuális fejlődését - tehát afelé is tarthat, hogy
pszichés működésének egyre nagyobb területeit vonja tudatos kontrollja alá. A
tudatosság jelenlegi éberségi szintjei esetleg csak a fejlődéstörténet aktuális
epizódjának tekinthetők.
Most érkeztünk el a második kérdéshez. Ha az emberi tudat ma is változásban,
fejlődésben van, mi ennek az útnak az iránya?
Követhetik-e a tudat racionális
szintjét más fejlettségi fokozatok?
Jogos-e József Attila programja: "Én
túllépek e mai kocsmán, az
értelemig és tovább"? Ha nem visszafelé a
mágikus-mitologikus tudatszintekhez, akkor mit jelent ez a "tovább"?
Ebből ma még talán semmi sem látszik, vagy csak éppen látszani kezd.
Mindenesetre a művészi imagináció, a képalkotás vagy a zenei inspiráció, a
hangzás; a ma még gyanús parapszichológiai ingoványban fel-feltünedező, sokszor
érthetetlen és tudományosan magyarázhatatlan intuíció - amelyet jobb híján
elnevezünk telepátiának -, mindezek esetleg az eljövendő tudatállapotok
csíráinak is felfoghatók.
A tudomány fejlődése arról tanúskodik, hogy egykor
okkultnak nevezett parapszichológiai jelenségek - pl. a hipnózis, a jógik
"rendkívüli" képességei - az idők során elhelyezkedtek a tudományos
ismeretek tárházában.
A misztikumból tudomány lett. Ezért a tudós soha nem
helyezkedhet arra az álláspontra, hogy tagadja egy bármilyen ritka jelenség
létezését csak azért, mert még nem tudja megmagyarázni. A kutatás értelme éppen
az érthetetlen érthetővé tétele.
A meditációnak az a célja, hogy behatolhassunk a pszichés élet olyan
tartományaiba is, amelyek ma még közvetlenül nem megragadhatók a racionális
megértés számára. Ezért lényege a gondolkodási aktivitás időleges
felfüggesztése, szüneteltetése.
A gondolatilag "üres edénnyé" válás lehetőséget ad arra, hogy
élményvilágunk nem tudatos szférájáról közvetlenül szerezhessünk tapasztalást,
félretéve a logikai és kronológiai "szűrőket". A meditáció tehát az
önmegismerés egyik legmélyebbre hatoló eszköze.
A koncentráció annyiban tekinthető a meditáció előkészítésének, hogy a szabadon
áramló gondolatok, érzelmek, asszociációk sokféleségét, gyors váltakozását egy tartalomban való
elmélyülésre szűkíti. A meditáció ezt a tartalmat is félreteszi. Olyan
lelki-állapotba vezet el, amikor nincsenek érzéseink, érzelmeink, gondolataink;
pszichésen teljesen üresek vagyunk, és várjuk, hogy ebbe a "vákuumba"
milyen tartalom szivárog be.
A
meditáció során spontán megjelenő pszichés tartalmat azután gondolatilag fel
kell dolgoznunk, meg kell értenünk, helyére kell tennünk -
esetleg éppen koncentrációs gyakorlatok segítségével.
Ebben az esetben a
koncentráció tartalma az, ami a meditáció során bennünk életre kelt. A teljes
gyakorlatsor tehát: az alapgyakorlatokkal, a koncentrációval kifejlesztjük
meditációs képességünket. Ezután következik a meditáció, önmagunk kiüresítése.
Ha eközben valamilyen élményünk támad, ezt újabb koncentrációval dolgozzuk fel.
Meditáció nem végezhető az igazi megismerést egyedül biztosító kiváró türelem nélkül.
A meditáció
tulajdonképpen önmagunknak feltett kérdés. A meditáció során felbukkanó
pszichés tartalom "közlés önmagunkról, önmagunknak".
Ennek a
közlésnek a megjelenését nem lehet erőltetni, siettetni.
Ezért a meditáció csak
egy lehetőség
kidolgozását jelenti. Sokszor előfordulhat, hogy a meditáció során semmi sem
történik.
Ilyenkor egy idő után megszüntetjük kiüresedett állapotunkat, tovább
folytatjuk mindennapos tevékenységünket. Ez nem kudarc. A meditáció önmagában
is rendkívül sokat ad a belső csend és nyugalom megteremtéséhez. Ha még
valamilyen élményünk is támad - ez szinte már "ráadás". Bízzuk ezt
pszichikumunk dinamizmusára: ami valóban felszínre törekszik bennünk, az
előbb-utóbb megjelenik a meditáció során.
Forrás:
Popper Péter: A belső útak könyve
Kapcsolódó cikkek:
|
Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét....
utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van,
a "Hóditás éjszakája"
Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28 Kiállított munkák | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28 Fotók | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett
-Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés
|