Eckhart Tolle

Akárhol is vagy, légy ott teljesen!
Minden pillanatban halj meg a múlt számára! Nincs rá szükséged!
Csak akkor utalj rá, ha az a jelen szempontjából múlhatatlanul szükséges. Érezd ennek a pillanatnak az erejét és a Lét teljességét. Érezd a jelenlétedet!


Eckhart Tolle sokak szerint a ma élő legnagyobb spirituális tanító.
A Cambridge-i Egyetem fiatal kutatójaként világosodott meg, lelki szenvedése talán legmélyebb pontján, s azóta teljesen más szemüvegen át látja az életet. Ezt az új szemléletmódot magyarázza el műveiben, s hogy miként tud bárki megvilágosodni.

E. Tolle Németországban született, s ott töltötte élete első 13 évét. Miután az angliai University of London egyetemen diplomát szerzett, kutató tudós és szakmai felügyelő lett a Cambridge-i egyetemen.
29 éves korában egy mély lelki átalakulás gyakorlatilag föloldotta régi identitását, és gyökeresen megváltoztatta életútját.
A következő éveket az intenzív belső utazásának kezdetét jelző átalakulás megértésének, integrálásának és elmélyítésének szentelte.
Az utóbbi 15 évben Eckhart terapeutaként és spirituális tanítóként működött. Sokat utazik, s ennek során nem csak tanításával, hanem jelenlétével is megajándékozza egyre nagyobb létszámú hallgatóságát.

Videók
www.uj-fold.hu
www.eckharttolle.com

Könyvei a scribd.com-on:
Új Föld
A Most hatalma    (Ezen a linken pedig hangos könyv formában kattinthattok rá a YouTube-on.)

Az örökkévalóság megérintése (hat napos indiai lelkigyakorlat szövege)

Bár ez olvasóterem, de mégis beteszek egy dalt. Az utolsó link egyik nótája: Kirtana -Who You Really Are
A dal szövege tökéletesen passzol Tolle mondandójához. (magyar feliratos)

Itt van versbe szedve magyarul is, angolul is.


Kapcsolódó cikkek:



Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére



 
Szóljon hozzá Ön is!

Felhasználónév: (max. 20 karakter)


E-mail cím: (nem jelenik meg az oldalon, max. 100 karakter)


Hozzászólás: (max. 1000 karakter)

Ellenőrző kód: Kérjük írja be a két szám összegét! 06 + 48


Legfrissebb bejegyzések:
2012-05-02
Adyashanti életrajzi adatai
 | részletek
Adyashanti Stephen Gray néven látta meg a napvilágot 1962-ben, a kaliforniai Cupertino nevű kisvárosban. Nagy családban nőtt fel, elmesélése szerint élvezetes gyermekkora volt. 19 évesen a...
2012-05-02
David R. Hawkins videói
 | részletek
  David R. Hawkins (életrajzi adatok)   -az ok-okozatról- -egy aprócska helyesbítés- -a világ megváltoztatásáról-...
2012-05-01
Vegyes rövidke videók
 | részletek
Itt rövidke, pár perces videókat láthattok Popper Pétertől kezdve Krishnamurtiig. David R. Hawkins (életrajzi adatok) 3 perces videók ...
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.