Philip Martin

Zen kiút a depresszióból

„Úgy tűnik, mintha elzárkóztam volna
Az emberek világától.
Mégis miért van az, hogy
Egy pillanatra sem szűntem meg rájuk gondolni?
Ryokan”


„A szanszkrit szangha szó jelentése: a buddhizmus követőinek közössége.
A szó eredetileg mindössze a szerzetesek közösségére utalt, az idő multával azonban a jelentése kibővült, ma már magába foglalja a világiakat, a laikus hívőket is.
Néhány tanító azonban úgy tartotta – és tartja ma is – , hogy a szangha valamennyi érző lény közösségét jelenti.
Ez a felfogás nem alaptalan, hiszen maga Buddha is így fogalmazott:

„Valamennyi élőlénnyel együtt világosodtam meg.”

A buddhizmusban a szanghát mint a legnagyobb értéket („drágakövet”) tartják számon, méghozzá azért, mert hatalmas segítséget jelenthet mindazok számára, akik spirituális úton járnak.
Ugyanakkor – mint minden közösség – csalódást, szorongást is okozhat, s olykor még akadálynak is tűnhet. A szanghát gyakran egy kövekkel teli centrifugához hasonlítják. Ahogy a kövek hánykolódása közben ütköznek egymással, éleik csiszolódni kezdenek, s idővel egészen összesimulnak. Amikor a program lejárt, és kivesszük őket a dobból, már csöppet sem hasonlítanak korábbi formájukra.
Nemcsak hogy simára csiszolódtak, de egészen új színekben és mintákban pompáznak, amelyek azelőtt rejtve voltak előttünk. Amikor depressziósak vagyunk, úgy érezzük, mindenféle közösségtől elszakadtunk. Mintha vasfüggöny hullott volna elénk, amely elszigetel minket a külvilágtól, és megakadályozza, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal.
Különösen akkor érezzük sűrűnek és erősnek ezt a függönyt, amikor valaki segítségét igyekszik nyújtani, vagy tanácsot akar adni nekünk, de nem sikerül. Sokszor próbálunk beszélni a barátainknak arról, hogy mi mindenen megyünk keresztül. Ám a legtöbben nem sokáig bírják hallgatni a beszámolónkat a kétségeinkről, a fájdalmainkról és a reménytelenségünkről, úgy érzik, mielőbb le kell állítaniuk, vagy faképnél kell hagyniuk minket. Nehezükre esik figyelni ránk, hiszen gyakran éppen a saját érzéseiket – fájdalmaikat és félelmeiket – hallják megfogalmazódni a szavainkban.
Máskor meg – éppen azok számára, akiknek föltett szándékuk meghallgatni minket, és igazán igyekeznek mellettünk lenni – olyanok az élménybeszámolóink, mintha homályos értelmű sürgönyöket küldenénk nekik távoli tájakról. Egy olyan vidék képeiről, hangjairól és illatairól mesélünk nekik, ahol ők sosem jártak, s ezért a szavainkból alig tudnak fölfogni valamit.
Rendkívüli nehéz szavakba önteni a félelmeinket. És bár sohasem volt ekkora szükségünk rá, hogy kapcsolatot létesítsünk másokkal, a törekvésünk, hogy kiöntsük a lelkünket, nagyon gyakran csalódással és kudarccal végződik. Ilyenkor nagy segítséget jelenthetnek a csoportterápiák, ezek vezetői újra fölfedezték a szangha jelentőségét, ha olyasvalakikkel tudunk beszélni, akik jól ismerik és maguk is megélték már azt, amin mi éppen keresztülmegyünk.
Ráébredünk, hogy nem vagyunk egyedül, s hogy másoknak is sikerült túlélni
a depressziót.
Az is lehet, hogy olyan élményekről tudnak beszámolni nekünk, amelyek segíthetnek a gyógyulásban. Amikor ezekkel az emberekkel vagyunk, nem kell annyi energiát fektetnünk abba, hogy megértessük magunkat.
Óriási megkönnyebbülést jelenthet, hogy végre valakik értenek minket.
Nem lehetetlen találni egy társat – vagy akár többet –, aki már néhány szóból megérti, mit akarunk elmondani neki. Egy ilyen társsal olykor egyáltalán nem is szükséges beszélni. Mindegyik tudja, hogy mit tud a másik.
Olyanoktól, akik átélték a depressziót, nagyon sok bátorítást kaphatunk – hiszen ezek az emberek jól ismerik a betegséget, ezért kevésbé félnek tőle, mint azok, akik még sohasem kerültek vele közelebbi kapcsolatba. Ráadásul ők élő bizonyítékai annak, hogy túl lehet élni. Elmesélhetik a gyógyulásuk történetét, és segíthetnek kideríteni, hogy Önnek mi jelentheti a megszabadulás útját.
Az ő szavaiknak bátran hitelt adhat, hiszen tapasztalat rejlik mögöttük. A profi tanácsadók, pszichológusok vagy spirituális tanítók közül a legtöbben nem élték meg azokat az élményeket, amelyeket Ön. Meglehet, hogy jártasok a szakterületükön, kiváló szakemberek, ám híján vannak a valódi megértés képességének, hiszen nincsenek saját tapasztalataik, amelyek alapján őszinte kapcsolatot teremthetnek depresszióban szenvedőkkel.
Ám egy bizalmas beszélgetés valakivel, aki már földerítette azt a hírhedt belső tájat, biztonságot és reményt nyújthat számunkra, s erőt adhat, hogy ismét részévé váljunk a nagyobb közösségnek.
Elindulhatunk a gyógyulás útján, lebonthatjuk a vasfüggönyt, hogy átlépjünk abba a világba, amelyben ismét tagjai leszünk valamennyi érző lény közösségének.
Egy bölcs barátom, aki megosztotta velem azokat az élményeit, amelyeket a depresszió elleni küzdelem során élt meg, így fogalmazott:

"Olyan, mintha mindketten egy meredek, veszélyes szikla két különböző pontján csimpaszkodnánk.
Egyikőnk sem tudja, hogyan tudnánk továbbjutni innen – akár lefelé, akár fölfelé. Csaknem minden energiánk rámegy, hogy megpróbáljuk élve megúszni ezt a rendkívül veszélyes helyzetet, amelyben alig tudunk egymásnak valódi segítséget nyújtani.
De mégis milyen sokat jelent már az is, hogy tudjuk, van még valaki a sziklán, akihez beszélhetünk, akitől megkérdezhetjük: Mit látsz onnan, ahol vagy? Félsz? Leérünk majd egyszer a völgybe?"
Akárhol járunk is, nem kis ajándék, ha van egy társunk az úton.

Gyakorlat

Csöndesen üljön le valakivel, akit nagyon szeret, és együtt figyeljenek a légzésükre.
Ülhetnek háttal egymásnak, vagy fordulhatnak egy irányba, de ha elég bizalmat éreznek, és képesek rá, egymással szemben is ülhetnek.
Üljenek csöndesen, és figyeljenek a légzésükre. Osszák meg egymással a pillanatot. Élvezze a másik jelenlétét, a leljen benne vigaszt, miközben egymás légzését hallgatják.
Ha azt látja, hogy a társa mocorog vagy fészkelődik, jegyezze meg magában, hogy ugyanazt a nyugtalanságot vagy kényelmetlenséget érezheti, amelyet Ön. Üljön továbbra is egyhelyben, és emlékeztesse magát rá, hogy nem kell egyedül leélnie az életét.
Mindig lesznek olyanok, akik elkísérik Önt egy darabon, még akkor is, ha közben a saját útjukon járnak. Amikor úgy érzik, hogy végeztek a gyakorlattal, hajoljanak meg egymás előtt, vagy valamilyen más módon jelezzék egymásnak, hogy mit osztottak meg az imént.
Miután egymás mellett üldögéltek a társával, menjenek el együtt sétálni vagy ebédelni. Maradjanak továbbra is szótlanok, s közben élvezzék a vigasztaló tudatot, hogy együtt vannak.
A statisztikák szerint minden hetedik nő és minden tizenkettedik férfi depressziós. Vegye a bátorságot, és keresse föl egy ismerősét, aki szintén ebben a betegségben szenved.
Mondja el neki, hogy ugyanazon mennek keresztül, és hívja el egy találkozóra, hogy megoszthassák egymással az élményeiket. Még az is lehet, hogy mivel jól ismeri a depressziót, nem fog megsértődni, ha az ismerőse nem jelez vissza, vagy egyszerűen elutasítja a meghívást."

Kapcsolódó cikkek:



Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.