Humor

-Grady- mondtam neki-, add be magadat egy állatmenhelyre,
s ha pár hétig senki nem jön érted, jól elaltatnak.
Ezt látom az egyetlen megoldásnak. Mert hogy élni túl hülye vagy.


-Sokáig sírtam, mert nem volt cipőm.
Aztán találkoztam egy emberrel, akinek nem volt lába.-


Egy embert elüt a vonat, és rémesen kiabál:
-Jaj a lábam! Jaj a lábam!
Leszáll a mozdonyvezető, odamegy, végigméri a szerencsétlent,
majd értetlenül csóválja a fejét:
-Mit kiabál? Nincs is lába…

 

-Pistike, menj le a henteshez, és vegyél hurkát, de ne véreset...
-Denevéreseet???


-Egy régésznél jobb férjet egy nő sem kívánhat magának.
Ahogy a nő öregszik, úgy válik egyre érdekesebbé a férje számára.-
Agatha Christie 

„A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetővé teszik,
hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-ből A-ba rohannak.
Azok az emberek, akik A és B pontok közötti tetszőleges C helyen élnek,
gyakran eltűnődnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy
mindannyian odasereglenek B-ből, és hogy mi lehet olyan remek B-ben,
hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék,
ha a népek egyszerre és mindenkorra eldöntenék végre,
hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen.
Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára,
hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-től és C-től is igen-igen messze van.
Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött,
s kellemesen töltené az időt E-ben, mely nem más,
mint a D-hez legközelebb eső kocsma.”

Douglas Adams


Milyen okos kutyád van! - mondta egy ember,
amikor meglátta a barátját a kutyájával kártyázni.
- Nem is olyan okos, mint amilyennek látszik - hangzott a válasz.
- Ha jó lapja van, azonnal csóválni kezdi a farkát.


„Mit vágsz olyan képet, mint egy megcímzetlen boríték?”
Mark Twain

Fred Hoyle angol csillagász, író:
-A világűr nincs is messze.
Egyenesen felfelé másfél óra alatt odaérnénk autóval.-


Egy férfi eltéved a hõlégballonjával. Lejjebb ereszkedik, lenn a földön meglát egy nõt,
és odakiált hozzá:
- Elnézést, tudna nekem segíteni? Megígértem egy barátomnak, hogy találkozom vele
egy órával ezelõtt, de eltévedtem, és most azt sem tudom, hogy hol vagyok.
A nõ a földön így felel:
- Ön egy hõlégballonban tartózkodik, körülbelül 10 méterrel a talaj fe
lett.
Az északi szélesség 40. és 41., illetve a nyugati hosszúság 59. és 60. foka között van.
- Maga biztosan mérnök - mondja a hõlégballonos férfi.
- Az vagyok - feleli a nõ - Honnan tudta?
A hõlégballonos férfi így válaszol:
- Minden, amit mondott nekem, technikailag korrekt, de fogalmam sincs,
hogy mit kezdjek az Öntõl kapott információkkal, és az a helyzet, hogy még mindig
nem tudom, hol vagyok. Õszintén szólva nem volt túlzottan segítségemre.
Csak feltartott az utamban.
A nõ erre így vélekedik:
- Maga pedig szerintem politikus.
- Igen - bólint a hõlégballonos férfi egyetértõen - de ezt honnan tudta?
A nõ azt feleli:

- Nem tudja, hogy hol van, sem azt, hogy hová tart.
Jelenlegi pozíciójába a kedvezõ széljárás sodorta.
Olyan ígéretet tett, amirõl fogalma sincs, hogy hogyan fogja betartani,
és a maga alatt lévõ emberektõl várja, hogy megoldják az Ön problémáit.
Igazság szerint pontosan ugyanabban a helyzetben van, mint mielõtt találkoztunk,
...de állítása szerint most már én tehetek róla!



Páciens:
-Doktor úr, olyan sárgák a fogaim! Tudna valamit ajánlani?
Doki:
-Hmmm... Esetleg egy barna nyakkendőt.


-Sokkal inkább, mint valaha, az emberiség válaszút előtt áll.
Az egyik ösvény kétségbeeséshez és végső reménytelenséghez vezet.
A másik a teljes pusztuláshoz. Imádkozzunk, hogy bölcsen
a helyes utat válasszuk.-
(Woody Allen amerikai író, rendező, színész)


-Olvass el egy történelemkönyvet, nézz meg egy esti tévéműsort.
Ne nyugtalankodj, jó helyen vagy. A világűr elmegyógyintézetében.-


-Az állam ügyeivel való érintkezés az egyik legzüllesztőbb hatás,
ami érhet egy embert.-


-A bűnözés nem annyira kifizetődő… mint a politika.-


A skót elmegy a fogorvoshoz. Hosszas vizsgálat után megszólal a fogorvos.
- Sajnos ezt ki kell húzni.
- Na és az mennyibe kerül? - kérdezi a skót.
- 6 font.
- Ilyen drága? És ha csak meglazítaná?


-John Montague, Sandwich grófja: Ej, ej! Nem is tudom, hogy a bitófán
vagy vérbajban fog-e elpusztulni uraságod!-
John Wilkes brit politikus:
-Ez attól függ, milord, hogy az elveit vagy a szeretőit teszem-e magamévá.-


-A hivatali ideje leteltével minden politikusnak egyenesen
a börtönbe kéne mennie, hogy letöltse a büntetését.-


-Ne mondják el az anyámnak, hogy politikus lett belőlem…
ő úgy tudja, hogy egy bordélyházban vagyok zongorista.-


-A hajhullást csak a padló állíthatja meg.-


-Annak idején az észak-amerikai indiánok elkövettek egy nagy hibát:
nem gondoskodtak bevándorlási hivatalról.-


-Olyan nincs, hogy valami nem sörnyitó!-


-A paksi Weisz fia Pesten tanul. Állandóan pénzért pumpolja az apját,
aki már nagyon unja fia költekezéseit. Egyszer könyörgő távirat érkezik Paksra:
„Küldj pénzt, vagy a Dunába vetem magam STOP Fiad STOP”
Hamar meg is érkezik a válasz Pestre:
„Pénzt nem küldök STOP Paksnál várlak STOP Apád STOP”


---mennyi az idő?
---úgy érted, Most?
:D   


-Anyaaa... nézhetem a tévéét???
-Persze kicsim, csak ne kapcsold be.

 

Gyanakvó férj a feleségéhez:
- Honnan van ez a gyönyörű nyakláncod, drágám?
- A kocsid hátsó ülésén találtam, édesem.


Egy férj búcsúzkodik a feleségétől:
- Drágám, amíg üzleti úton vagyok, hogyan adjak neked hírt magamról?
Telefonon, távirattal vagy faxon?
- Banki átutalással, ha lehet.


Rádió, betelefonálós műsor:
- Üzenem a fekete mercisnek, aki bevágott elém a körúton, hogy a
mellette ülő szőke már háromszor megvolt! Egy fehér opelos.
5 perc múlva:
- A fekete mercis vagyok, és üzenem az opelosnak, hogy a mellettem ülő szőke az öcsém.


A beteg hallgatja a diagnózist: veseelégtelenség, májnagyobbodás.
- Doktor úr tudna valami pozitívat is mondani?
- Hát itt van például mindjárt az Aids-teszt végeredménye.


-Japánban, ahol nagyon kevés zsírt fogyasztanak, a szívrohamok mutatója kisebb, mint Angliában és az Egyesült Államokban.
-Másrészt Franciaországban, ahol elég sok zsírt fogyasztanak, a szívrohamok mutatója szintén alacsonyabb, mint Angliában vagy az Egyesült Államokban.
-Indiában, ahol alig isznak vörösbort, a szívrohamok mutatója kisebb,
mint Angliában és az Egyesült Államokban.
-Spanyolországban, ahol nagyon sok vörösbort isznak és túl sok paprikás
kolbászt esznek, a szívrohamok mutatója kisebb, mint Angliában és az
Egyesült Államokban.
-Algériában, ahol alig szeretkeznek, a szívrohamok mutatója kisebb, mint
Angliában és az Egyesült Államokban.
-Brazíliában, ahol sokat szeretkeznek, a szívrohamok mutatója kisebb,
mint Angliában és az Egyesült Államokban.
-KONKLÚZIÓ: Egyen, igyon és keféljen, mert úgy látszik, hogy ami öl:
az az angol nyelv!



Honnan tudod, hogy 2008-ban élsz?

01. Véletlenül a mikrón ütöd be a PIN-kódodat.
02. Több éve nem pasziánszoztál rendes kártyával.
03. 15 különböző telefonszámod van egy háromtagú családhoz.
04. E-mailt küldesz a melletted ülő embernek.
05. Azt mondod, azért nem tartod a kapcsolatot a régi ismerősökkel,
mert nincs meg az e-mail címük.
05. Négy éve ugyanannál az íróasztalnál ülsz,
de közben három különböző cégnél dolgoztál.
07. A főnököd nem tudná elvégezni a te munkádat.
08. Felhívod a családot, hogy megtudd otthon vannak-e,
miközben hajtasz be a garázsba.
10. Minden tévéreklám végén szerepel egy internetcím.
11. Ha elmész otthonról a mobiltelefonod nélkül
(amit életed első 10,20, 30,40 évében nem is ismertél),
pánikba esel és máris visszamész érte..
12. Reggel az első, hogy bekapcsolod a számítógépet,
még mielőtt kimész kávéért a konyhába.
13. Mosolyogsz és bólogatsz miközben ezt olvasod.
14. Még rosszabb: pontosan tudod kinek fogod ezt továbbküldeni.
15. Túl elfoglalt vagy, hogy észre vedd, hogy nincs 9-es a listán.
16. Tényleg megnézted, hogy nincs 9-es a listán.
17. Gondolom az sem tűnt fel hogy két 5-ös van a listán.
18. Ezt is megnézted, újra......
19. ....és most röhögsz magadon…
20. Gondold végig, hogy miért!"



A Duna tévések lemennek vidékre, hogy bemutassák, hogyan élnek ott
az emberek, hogy telik egy nap falun. Megkérik az egyik parasztbácsit,
hogy mesélje el, mit szokott csinálni reggeltől estig.

- Hát, hajnalban fölkelek, oszt megiszok egy kupica pálinkát.
- Állj, állj, ez így nem lesz jó! Csak nem mondhatjuk a nézőknek, hogy maguk már korán reggel ivással kezdik a napot. Tudja mit? Mondja helyette azt, hogy fölkel, és elolvassa az újságot. Na, tessék. Fölvesszük újra.
- Hát, hajnalban fölkelek, oszt elolvasom az újságot. Adok enni a malacoknak, oszt kiolvasok még egy újságot. Délelőtt kint dolgozgatok a fészerben, oszt kiolvasok közbe két-három könyvet. Délben ebédhez elolvasok két magazint, aztán ebéd után körbejárom a birtokot. Közben elolvasok még egy könyvet.
Este behajtom az állatokat, aztán kiolvasom az esti újságot.
Utána átmegyek a könyvtárba, ott együtt olvasgatunk a haverokkal,
de az csak 10-ig van nyitva. Utána még át szoktunk menni a Józsihoz,
mert neki saját nyomdája van...



A gróf és felesége egy este elmennek színházba. A nőnek azonban nem tetszik az előadás, így hazamegy. Ahogy belép a házba, szembetalálkozik az inassal, és így szól hozzá:
- James, vegye le az ingemet!
James megteszi.
- James, vegye le a szoknyámat!
James ezt is megteszi.
- James, vegye le a harisnyámat!
Az inas engedelmeskedik.
- James, vegye le a melltartómat!
Megtörténik ez is.
- James, vegye le a bugyimat is! És ha még egyszer meglátom, hogy az én ruháimat viseli, kirúgom!


-Halló ?!
- Elnézést, ez a kilenc, három, négy, három, hét, hét, nyolc?
- Nem, igen, nem, igen, igen, nem, nem.


A szőke nő odamegy a benzinkutashoz és így szól:
- Elnézést, de a pumpa nem ér el a kocsiig!
Mire a benzinkutas:
- Túl messze van, álljon közelebb!
Erre a szőke nő teljesen odasimul a benzinkutashoz.
- Elnézést, de a pumpa nem ér el a kocsiig!


A falu kovácsa oktatta az új inasát:
- Először kiveszem a patkót a kohóból, aztán ráteszem ide, az üllőre.
Amikor biccentek a fejemmel, te ráütsz azzal a kalapáccsal. Az inas így is tett.
Azóta ő a falu kovácsa...


Bemegy egy nyápic fickó a kocsmába, és megkérdi:
- Bocsánat uraim, de nem a maguké az a pitbull kint az ajtó előtt,
a parkolóórához kötve?
Egy kétméteres kopasz, dagadt, motorosruhát viselő fickó lassan megfordul, és felmordul:
- De, az enyém! Nem tetszik talán valami?
- Nos, uram, attól tartok, a helyzet az, hogy a kutyám megölte az Ön pitbullját.
- Micsoda? Hát milyen kutyád van neked? - kérdi döbbenten a kolosszus.
-Nekem? Egy négy hetes palotapincsi.
- És el is higgyem, hogy az a zsebcirkáló megölte az én kutyámat?
Mit csinált vele?
- Megakadt a torkán ...


-A föníciaiak találták fel a pénzt - de miért ilyen keveset?


-Hiába nem jár az óra, napjában kétszer úgyis pontos időt mutat.

-Mindig hálás vagyok a nevetésért, kivéve, amikor az orromon jön ki a tej.

-Soha ne vitatkozz idiótákkal! Lesüllyedsz az ő szintjükre
és legyőznek a rutinjukkal.

-Nem vagyok egy bajnok. Rosszak a reflexeim. Egyszer elütött egy autó,
amit két pasas tolt.

-Alapjában véve a feleségem éretlen volt. Ülök békésen a kádban,
ő meg bejön és elsüllyeszti a kis hajóimat.

Woody Allen


Ha az orvosom azt mondaná, hogy csak hat percem van hátra élni,
nem tűnődnék. Egy kicsit gyorsabban gépelnék.

Isaac Asimov


-Ha tudtam volna, hogy ma ilyen szörnyű napom lesz,
akkor tegnap boldog lettem volna.

-A mának élni olyan, mint egy drótkötélen egyensúlyozni.
Mindenképpen leesel,
de gyakorlattal egyre tovább tarthatod meg egyensúlyodat.

-Akkor légy boldogtalan - ha téged ez tesz boldoggá!

Andrew Matthews



Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.