Új föld

E könyv megírásának célja

"Készen áll-e az emberiség a tudat átalakulására, az olyan radikális és mély belső "kivirágzásra", hogy ahhoz viszonyítva a növények virágzása - bármilyen gyönyörű is az - annak csupán halovány visszfénye? Képesek-e az emberi lények elveszíteni kondicionált (beidegződött, beprogramozott) elmestruktúráik "sűrűségét", és úgymond olyanokká válni, mint a kristályok és drágakövek: áttetszővé a tudat fénye számára?
Le tudják-e győzni az anyagelvűség és az anyagiság lehúzó nehézségi erejét, és fölül tudnak-e emelkedni a formával való azonosuláson, ami ez egót a helyén tartja, és arra kárhoztatja őket, hogy saját személyiségük rabságában sínylődjenek?
Az ilyen átalakulás lehetősége képezte az emberiség hatalmas, bölcs tanításainak központi üzenetét. A hírnökök - Buddha, Jézus, és mások, akik közül nem mindenki vált ismertté - voltak az emberiség korai "virágai". Ők előfutárokként, ritka és értékes lényekként jártak itt. A széles körű „virágzás” az ő korukban még nem volt lehetséges, s üzenetüket nagymértékben félreértették, és gyakran durván eltorzították. Bizonyosan állítható, hogy –a kisebbséget leszámítva- tanításuk nem alakította át az emberi viselkedést.
Vajon nagyobb mértékben áll e készen az emberiség most, mint azon korai tanítók korában? Miért lenne így? Mit tehetsz –ha tehetsz bármit is-, hogy ezt a belső váltást létrehozd vagy felgyorsítsd? Mi jellemzi a régi egós tudati állapotot, és milyen jelekből ismerhető fel az új tudatosság? Ezekről és más alapvető kérdésekről lesz szó ebben a könyvben.
Ám ami ennél fontosabb: ez a könyv maga is olyan eszköz az átalakuláshoz, ami a felbukkanóban levő, új tudatosságból született. Az itt taglalt gondolatok és fogalmak ugyan fontosak lehetnek jelentőségük mégis csupán másodlagos. Nem többek, mint a felébredéshez vezető útjelző táblák. Olvasás közben egyfajta váltás történik benned.
E könyv megírásának nem az a célja, hogy elméd tartalmához új információkat, vagy hitet adjon, vagy hogy bármiről is megpróbáljon meggyőzni, hanem hogy tudatállapot-váltást idézzen elő, vagyis: fölébredést. Ebben az értelemben ez a könyv nem „érdekes”. Az érdekes azt jelenti, hogy távolságot tarthatsz az olvasottaktól, hogy elmédben eljátszhatsz az elvekkel és fogalmakkal, egyetértve vagy egyet nem értve velük. Ez a könyv vagy megváltoztatja a tudati állapotodat, vagy semmitmondónak találod. Csak azokat képes fölébreszteni, akik készen állanak rá. Még nem mindenki áll készen, sokan azonban igen, és minden egyes fölébredő személlyel nő a lendület a kollektív tudattalanban, s ezért a változás már könnyebbé válik a többiek számára."

Ha a könyvre kattintasz, akkor az egészet elolvashatod.

"Ha az ébredés folyamata elkezdődött benned, e könyv olvasása fel fogja azt gyorsítani és erősíteni. A felébredés nélkülözhetetlen része: felismerni a föl nem ébredt énedet, az egódat, amint az gondolkozik, beszél és cselekszik; valamint felismerni a kollektívan kondicionált elmefolyamatokat, amelyek a föl nem ébredt állapotot fenntartják.
Ezért mutatja be e könyv az ego fontosabb aspektusait, s hogy azok miként működnek individuálisan és kollektívan, tehát az egyedben és a közösségben. E kérdés vizsgálata két ok miatt fontos.
Az első: amíg nem ismered az ego működése mögött megbúvó alapmechanizmust, addig azt nem veszed észre, s emiatt az újra és újra rászed: eléri, hogy újra és újra azonosulj vele. Ez azt jelenti, hogy a téged álnokul megtévesztő „lény” átveszi fölötted az uralmat, s úgy tesz, mintha ő te lennél.
A másik ok: maga a felismerés is a felébredés egy módja. Amikor felismered magadban a tudattalant, akkor ami lehetővé teszi a felismerést: az a megjelenő tudat, az a fölébredés. Nem harcolhatsz az egóval, és nem győzheted le, ahogy a sötétséggel sem harcolhatsz.
Mindössze a tudat fényére van szükség."

-Párbeszéd a belső célról-

„- Mit értesz "egészen" ?

- Az egész egyrészt tartalmazza az összes létezőt.
Az a világ, a kozmosz.
Ám az összes létező -a mikrobától az emberi lényeken át a galaxisokig- valójában nem különálló dolgok, illetve entitások, hanem az egymással összekapcsolódó, több dimenziós folyamatok hálójának a részei. Két ok miatt nem látjuk ezt az egységet, és hisszük a dolgokat egymástól különállóknak.

Az egyik az érzékelés, ami a valóságot arra redukálja, ami érzékszerveink szerény teljesítménnyével számunkra hozzáférhető; tehát amit képesek vagyunk látni, hallani, szagolni , ízlelni és tapintani.
Ám amikor értelmezés vagy gondolati címkézés nélkül érzékelünk -ami azt jelenti, hogy érzékelésünkhöz nem adunk hozzá gondolatot-, akkor már érezni tudjuk az észlelésünk révén különállónak tűnő dolgok mélyebb összekapcoslódottságát.

Az elkülönültség másik, komolyabb oka: a kényszeres gondolkozás.
Az univerzm valójában akkor esik számunkra darabokra, amikor bezáródunk a kényszeres gondolkodás szüntelen folyamába, és elveszítjük képességünket, hogy érezzük minden létező összekapcsolódottságát.
A gondolkodás a valóságot élettelen töredékekre szabdalja. A valóság ilyen hiányos szemléléséből rendkívül korlátolt és romboló cselekvés származik.

Létezik azonban az összes létező összekapcsolódottságánál még mélyebb szint is az egészhez. Azon a mélyebb szinten minden egy. Ez a forrás, a megnyilvánulatlan egy élet.
Ez az az időtlen értelem, ami az időben kibontakozó univerzumként nyilvánul meg.”


Kapcsolódó cikkek:



Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.