CD

Egy CD-vel átprogramozni a tudatalattimat? Igen... bár többféle lehetőségünk is van, hogy életünk minőségén javítsunk, de innen is el lehet indulni, és ez egy nagyon kényelmes módszer. :)

Elég hozzá annyi energia, amivel elindítunk egy CD-t, és idő már nem is kell hozzá, mert nem szükséges figyelned rá, elég ha háttérként szól.
A CD-n elhangzó szöveg, ugyanis nem a tudatos énednek szól, hallgathatod érdeklődéssel, de nyugodtan végezheted közben a szokásos tevékenységed, a hozzáillő zenei kíséret alatt elhangzó mondatok akkor is elérik céljukat.
A leghatásosabb, ha közvetlenül elalvás előtt és ébredés közben hallgatni, tudjátok, alfában a legfogékonyabb az agy, de akár végtelenre állítva szólhat a kocsiban, vagy otthon, szinte észrevétlenül, halk háttérként.
Itt nincs hozzá se valódi se képzelt képanyag, ami a hatást megsokszorozhatná, ezért jóval többször kell meghallgatni, de idővel szinte észrevétlenül felülírja önkorlátozó hiedelmeinket.
Nem baj, ha a tudatunkról lepereg, a tudatalatti mindig figyel, raktároz. Amikor először hallgatja valaki a szöveget, lehet, hogy nevetségesnek tartja a sok valótlanság miatt. Ezek a mondatok ugyanis mind jelen időben, kész tényként hangzanak el. Ennek nagyon komoly oka van: a tudatalatti ugyanis csak egyetlen időt ismer, a mostot. Számára nincs múlt és jövő, csak a most.
Csak az ember világában létezik ez a két fogalom, ha megkérdezed bármelyik állatot, hogy hány óra? Csak néz rád bambán, hogy: hát Most… Tehát tedd túl magad ezen a belső tiltakozáson, a mélytudatoddal csak jelen időben beszélhetsz.
Ha ez nem sikerül, és az okos kis tudatosod minden mondat után ott vihog, hogy hülyeség, nem igaz… akkor fogalmazd át a magad számára egy hihetőbb formába.
Nosza, hát én is összeállítottam magamnak egy kb. 150 mondatból álló szöveget, amit mondatonként felvettem a számítógépre. A szöveg természetesen személyre szabottan, tökéletesen a számomra legfogyaszthatóbb stílusban, azokat a programjaim szolgálta átírni, amik korlátoznak, amik nekem nem tetsző sorsba kényszerítenek.          
Azután a darabkákat beillesztettem az egyik kedvenc zenémbe. Egész jól össze lehet hozni, hogy pont akkor szólaljon meg pl. egy tibeti kürt, mikor vége a mondatnak. Na ezt kimásoltam CD-re és ez szólt háttérként otthon is és a kocsiban is gyakran. Később egy hangmérnök barátom segítségével, igazi minőségi darab is készült belőle.
Persze ahogy változik az ember, úgy változhatnak a mondatok is, sőt, az egész CD is feleslegessé válhat, de addig hasznos segítség.
Sok mondatot, és a hozzájuk fűzött magyarázatot is,  Eckhart Tolle könyvéből  idézek szabadon vagy szó szerint, de Balogh Béla mondatok is vannak köztük.

1.    -lazíts…                 csak lélegezz…           csak figyelj…
2.    -minden lélegzetvételemmel nyugalom, békesség és bizalom árad szét testemben…
3.    -szokásommá teszem, hogy minél gyakrabban figyelek a fejemben szóló hangra
4.    -a gondolatra figyelő tanúskodó jelenlét vagyok…
5.    -figyelmemet minél gyakrabban a mostra irányítom…
6.    -intenzíven tudatosítom a jelen pillanatot…
7.    -figyelmemet gyakran testem belső energiamezejére összpontosítom…
8.    -belülről érzékelem testemet…
9.    -gyakran megkérdezzem magamtól : mi zajlik bennem ebben a pillanatban?...
10.  -nem elemzem, csak figyelem érzelmeim energiáját…
11.  -mindig észreveszem a bennem felbukkanó védekező vagy támadó kényszer bármilyen formáját…
12.  -a csöndben figyelő jelenlét vagyok…
13.  -a múlt már elmúlt,…  a jövő még nem jött el,… egyetlen létező valóság a jelen…  
14.  -életem középpontjába a jelen pillanatot állítom…
15.  -csak annyi időt töltök a múltban és a jövőben, amennyit gyakorlati tennivalóim miatt szükséges…
16.  -megfigyelem elmém szokásos hajlamát, ahogy igyekszik elszökni a mostból…
17.  -gondolataim, érzelmeim, különféle reakcióim megfigyelő őreként vagyok jelen…
18.  -nem értékelem, nem elemzem őket, csak nyugodtan, csöndesen figyelek
19.  -maximálisan kihasználom minden érzékszervemet, kiélesítem a pillanatot…
20.  -minden egyes dolog csöndes jelenlétének tudatában vagyok…
21.  -a tárgyak létezését lehetővé tevő tér tudatában vagyok…
22.  -a hangok mögötti csönd tudatában vagyok…
23.  -légzésem és belső energiamezőm tudtában vagyok…
24.  -minden probléma az elme illúziója: mi a problémám ebben a pillanatban?...
25.  -amin nem tudok, vagy nem akarok változtatni, bármi legyen is az, azt a pillanat vanságaként, tökéletesen elfogadom…       
26.  -az elfogadás csak arra vonatkozik ami  -már van…      
27.  -abban a pillanatban, ahogy lehetőségem adódik a helyzet feloldására, azonnal megteszem, amit tennem kell…
28.  -ha nincs tervem, az első adódó alkalom megragadása a tervem…
29.  -figyelmemet mindig arra az egy dologra összpontosítom amit Most meg tudok tenni…
30.  -figyelmem egy részét mindig testem belső energiamezejére irányítom, folyamatos testtudatosságom a jelenben tart…
31.  -a gondolkodót figyelő jelenlét vagyok...
36.  -azonnal észlelem és megfigyelem magamban a boldogtalanság legkisebb jelét is, bármilyen formában nyilvánul is meg…
37.  -megfigyelem magamban a fájdalomhoz való ragaszkodást , megfigyelem azt a kényszerítő erőt, ami arra indítana, hogy beszéljek vagy gondolkozzam róla…
38.  -figyelmemet a bennem lévő  érzésre összpontosítom, nem küzdök ellene, nem azonosulok vele, nem hagyom, hogy az érzés gondolattá alakuljon…     
39.  -ha magamban a negativitás valamilyen formáját észlelem, azt nem kudarcnak tekintem, hanem hasznos jelzésnek: ébresztő! Légy jelen!...
40.  -úgy képzelem, mintha a  kívülről jövő negativitás számára átlátszó, anyagtalan lennék…    észlelem azt, de nincs bennem semmi amibe beleütközhetne…    egyszerűen átáramlik rajtam…
41.  -tudatom, anélkül, hogy bármihez ragaszkodna, folyamatosan mozdulatlan és éber marad… 
42.  -a jelen pillanatra, majd a következőre figyelek…  mozdulataimat a megérzés irányítja…
43.  -a Léttel, a belsőtesttel való összekapcsolódottságom kiszabadít a haszontalan és kényszeres gondolkozás csapdájából…
44.  -valahányszor válaszra, megoldásra vagy kreatív ötletre van szükségem , egy pillanatra abbahagyom a gondolkozást és tudatosítom testem energiamezejét , a bennem lévő nyugalmat és csöndet…
45.  -ne ítélkezz, ne címkézz…        csak figyelj…
48.  -a tökéletes jelenlét időtlen állapotában, testem minden sejtjét élettől vibrálónak érzem…
49.  -jelenlétből fakadó erőm, egy magas frekvencián rezgő energiamezőt hoz létre bennem és körülöttem…
50.  -ebbe az erőtérbe nem léphet be, illetve nem maradhat fenn negativitás, viszály vagy erőszak…
51.  -belső energiamezőm folyamatos érzékelése energiát von el az egómtól…        
-ez gyorsan elmélyíti és átalakítja életem…
52. -az egységérzés tudatában vibráló életteliséget, mély békességet, csöndes derűt érzek…
53.  -tudatában vagyok, hogy az Egy benne van a Sokban, a Sok benne van az Egyben…
55.  -a tudatosság magasabb energiaszintjén semmilyen negativitás nem képes hatni rám többé…
56.  -minden bennem lévő negativitás, amin figyelmem rajta tartom, pozitív életenergiává alakul át…
57.  -a tudatos jelenlét állapotában, gondolkodó elmém és érzelmi fájdalomtestem nem veheti át fölöttem az uralmat…
58.  -nem teremtek több problémát…           -életemet magam irányítom…
62.  -lelkileg, szellemileg és anyagilag folyamatosan növekszem és fejlődök…
63.  -életem minden területén kibontakozom, tökéletesen kifejezem és megvalósítom önmagam…
64.  -örömmel élem át a jelen perceit, életemben mind gyakoribb a belső béke és a nyugalom...
65.  -szeretem azt aki vagyok, és amit cselekszem…
66.  -tudom, hogy a velem kapcsolatban állók békéjét és boldogságát gyarapíthatom…
68.  -az élet végtelen körforgásában ahol most vagyok, érzem a pillanat erejét és a Lét teljességét…
70.  -felismerem hogy gondolataim teremtő erővel rendelkeznek…
72.  -az egységtudat és öröm természetes lelkiállapotom…
73.  -kapcsolataimat a kölcsönös szeretet, szabadság és tisztelet jellemzi…
76.  -beszédem akkor lesz egy velem, ha jóakarattal, igazat és fontosat mondok annak akit megillet…
78.  -önmagamat az ego mögött meghúzódó Léttel, a mentális zaj mögötti csönddel, a fájdalom mögötti szeretettel és örömmel azonosítom…
79.  -mindenben a szépet és a jót keresem…
80.  -gondolataimmal a szépet és a jót erősítem…
82.  -a szeretet törvényét betartom és tisztelem…
83.  -valahányszor eszembe jut valaki aki bántott, ezt gondolom: elengedlek, az élet minden öröme a tied, szabad vagy és én is szabad vagyok…
84.  -a megbocsátás után szeretet, béke és nyugalom költözik szívembe,
teremtő erőm felszabadul és alkotó módon használhatom…
85.  -ha felismerem, hogy valakit megbántottam, könnyen rászánom magam, hogy bocsánatot kérjek, és tudom, hogy ezzel a bennem lévő feszültséget is feloldom…
86.  -mindig megkérdezem, van e lehetőség arra, hogy tévedésemet jóvátegyem, s amint ezt megteszem, magamnak is megbocsátok…
91.  -nem cipelem tovább múltam terhét, a szabadságot választom, a jelent választom…
96.  -olyan munkát végzek amiben örömömet lelem, amiben tehetségemet és alkotóképességemet szabadon kamatoztathatom…
98.  -tehetségem és alkotóképességem birtokában olyan dolgokat teszek, amelyek belső igényeimet kielégítik…
103. -a siker feltételei eleve adottak bennem…
104. -mindent gyorsan és szórakozva tanulok…
105. -pozitív gondolatok hozzák az általam vágyott jót és előrelépést…
127. -ha a jelen pillanat tudatosságában cselekszem, bármit is teszek, tetteimet a minőség, a gondoskodás és a szeretet érzése itatja át…
128. -növekvő szellemi képességeim az emberiség javát hivatottak egyre jobban szolgálni…                 
129. -teremtő erőmet a közösség javának szolgálatába állítom…
131. -minden nap és mindenhogyan egyre jobban jobban és jobban vagyok…
132. -életem alakulásával elégedett vagyok, életem minden pillanata új, friss és eleven…
133. -negatív gondolatok semmilyen tudatszinten sincsenek rám hatással…
139. -tudom, hogy testem minden sejtjére kihat minden gondolatom…
140. -a panaszkodástól minden körülmények között tartózkodom…
142. -gondolataim teremtő erővel rendelkeznek, ezért valahányszor a testemre vagy annak valamely részére figyelek, gondolatomban mindig egészségesnek, teljesnek és tökéletesnek látom…
143. -bízom tiszta gondolataim teremtő erejében és bízom a változásban…
145. -tudatosságom magasabb rezgésszáma gyógyító erővel bír…
149. -tudom, hogy minden fizikai forma múlandó, ezért becsülöm és értékelem a jelen pillanatot…
150. -a természet törvényeit fájdalom és tiltakozás nélkül elfogadom…

 

 


Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.