Popper Péter

Pszichológus, író, egyetemi tanár
Budapest, 1933-2010.

Eredetileg klinikai pszichológus, a vallásos és művészeti hatás lélektanával foglalkozott.
-rendszeresen publikált a 168 Óra című lapban,
-2004 óta a Mesterkurzus állandó előadója,
-Népszava és a Mozgó Világ is kért tőle cikkeket,
-a televízióban Istenek órája címmel tartott vallástörténeti "kurzust",
-heti húsz órában tanított, tanít különböző egyetemeken,
(a bölcsészkar, Zsidó Egyetem, a Bálint György Újságíró Iskola, a Színművészeti Egyetem és a Buddhista Főiskola)


Úgy vélte, hogy amikor először kerül olyan helyzetbe, hogy csak jegyzetből tud előadni, akkor leteszi a lantot, befejezi a tanítást. Ugyanis az volt az elve, hogy ha a diáktól a vizsgán megköveteli a könyv nélküli felelést, akkor neki is jegyzet nélkül kell tudni előadást tartani.
Mesterei Liebermann Lucy, illetve a Kossuth-díjas pszichiáter, György Júlia voltak.

Hosszabb ideig tartózkodott Indiában, ahol egy Siva-paptól a következőket hallotta: "Mérhetetlen sok embert öltek meg a gyűlölet jegyében, ennél valamivel többet a szeretet jegyében, de a közöny, a visszavonulás, a magány jegyében még nem öltek meg senkit."

Ezért törekedett arra, hogy az ember tegye magát belülről rendbe, s ne egy másik emberen vezesse le a belső feszültségeit. Demokratikusan élni csak önfegyelemmel lehet -vallotta. Előadásaira nem lehetett beférni a tanterembe. Valami olyasmit képviselt, ami hiánycikk a mai világban.

Itt videókat találsz az előadásairól.

Könyvei a scribd.com-on:

A belső utak könyve
www.scribd.com/doc/16740309/Popper-Peter-A-belso-utak-konyve

Az Istennel sakkozás kockázata
http://www.scribd.com/doc/16740372/Popper-Peter-Az-Istennel-sakkozas-kockazata

Az önmagába térő ösvény
http://www.scribd.com/doc/6795069/Popper-Peter-Az-onmagaba-ter-osveny önmagába térő ösvény

Felnőttnek lenni...
http://www.scribd.com/doc/6795103/Popper-Peter-Felnttnek-Lenni

Várj, míg eljön az órád
http://www.scribd.com/doc/47727466/POPPER-PETER

Ne menj a romok közé
http://www.scribd.com/doc/23598644/Popper-Peter-Ne-Menj-Romok

Lélek és gyógyítás
http://www.scribd.com/doc/51417451/Popper-Peter-Lelek-es-gyogyitas











Kapcsolódó cikkek:



Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.