(1897-1981)

„Mindennap órákig ültem, s elmémben nem volt semmi más, csak a „vagyok”. Hamarosan békesség, öröm és mindent átölelő szeretet lett az alapállapotom, amelyben minden eltűnt: én, a Gurum, az életem, az engem körülvevő világ. Csak béke maradt, és mérhetetlen csendesség.”

Srí Ramana Maharasi mellett Niszargadatta Maharádzsot tartják a XX. század legnagyobb hatású védántinjának. Amikor megkérdezték tőle, hogy miben különbözik Srí Ramana Maharsitól, ő – remek humorérzékére jellemzően – így felelt: „Semmiben, csak egy kicsit jobban öltözött vagyok nála.”

Niszargadatta Maharádzs születésének pontos ideje ismeretlen, sőt korai éveiről is alig tudunk valamit. Szegénységben, szinte iskoláztatás nélkül nőtt fel, gyermekként apjának segített az egyszerűbb munkák elvégzésében. Apja halála után, tizennyolc évesen, Bombaybe ment, ahol végül kereskedőként biztos hátteret teremtett magának és mind népesebb családjának. Házasság, gyermeknevelés, munka – Niszargadatta Maharádzs az átlagemberek szokásos életét élte, minden arra utaló jel nélkül, hogy egyszer még szent emberként tisztelik majd. Egyik este barátja elvitte magával gurujához, és ez bizonyult élete fordulópontjának. A guru – Srí Sziddhárámesvár Maharádzs, akiről a Srí Randzsít Maharádzsról szóló fejezetben még olvashatunk – egy mantrát adott neki, és bevezette a meditáció gyakorlásába. A kezdeti időszakban gyakran voltak látomásai, sőt időnként elragadtatásba is esett, mígnem egyszer valami mintha felrobbant volna benne, és egyéni tudatossága átadta helyét az egyetemes tudatosságnak.

Megvilágosító erejű élménye után Niszargadatta Maharádzs kettős életet élt: tovább vezette üzletét, de a haszon még kevésbé érdekelte, mint azelőtt. A világban élt, de már nem tartozott a világhoz. Nem sokkal később otthagyta családját és vállalkozását, s kolduló zarándokként eljutott India legkülönbözőbb helyeire. Gyalog tette meg az utat a Himalájáig, ahol, úgy tervezte, hátralévő éveit az örök élet keresésének szenteli. Azonban hamarosan átérezte az ilyen keresés hiábavalóságát: az örök életet nem kell keresnie, hiszen már az övé. Meghaladva az „én a test vagyok” képzetét, olyan boldog, békés és semmihez sem hasonlítható állapotban élt, hogy ahhoz képest minden értéktelennek tűnt számára. Elérte a legfőbb célt, felismerte a látszatvilág mögött húzódó tökéletes valóságot.

Ezek után újra visszatért családjához a nagyvárosba. Tovább vezette üzletét, híre pedig kezdett elterjedni India-szerte. Egyre többen keresték fel útmutatásért, sőt Nyugatról is sokan érkeztek hozzá. A mester és a tanítványok között elhangzott beszélgetésekből számos könyv született, ezek közül is kiemelkedik az I Am That (Én Az vagyok), mely nemcsak az advaita védánta, hanem az egész indiai bölcselet egyik legtöbbet idézett modern művévé vált.