Toulouse Lautrec

A cikk Dr. Czeizel Endre: -Festők, gének, szégyenek - című könyvéből tartalmaz néhány idézetet egyik kedvenc festőmről. Czeizel a családfák elemzésével kutatja a kiemelkedő tehetségek genetikai okait.

 

„Ha meggondolom, hogyha valamivel hosszabb lábam lenne, talán sohasem festettem volna.”


Lautrec apja: Alphonse-Charles-Marie de Toulouse-Lautrec-Monfa gróf (188-1913).
Lautrec anyja: Adéle-Zoe-Marie-Marquette Tapie de Céleyran (1841-1930).


„Henri de Toulouse-Lautrec ősei a francia arisztokrácia nevezetes személyiségei, ezért családfájuk sok száz évre visszamenőleg ismert.
A Toulouse-Lautrec grófok például a XI. századig, az albigensek egyik híres vezéréig vezették vissza pedigréjüket."
"E családfa különleges érdekessége, hogy a festőművész két nagyanyja édes testvérei egymásnak, éppen ezért a szokásos négy dédszülő pár helyett Henri de Toulouse-Lautrecnek csak három volt."

"Henri 1864.november 24-én született, ekkor apja 26, anyja 23 éves volt. Henri de Toulouse-Lautrec, a festőművész, 1901.szeptember 9-én hunyt el, tehát csak 37 évig élt, nem nősült meg, gyermeke születése sem ismert."
"Szüleinek második gyermeke, az 1867-ben világra jött Richard már egyéves korában, 1868-ban meghalt.
Szüleik testvérei: Charles és Marie ugyancsak egymással házasodtak össze, tehát e családfán ritka kettős unokatestvér-házasság látható. Az ő gyermekeik közül Gabriel érdemel említést, aki orvostanhallgatóként, majd orvosként a rokonok közül – festőművész édesanyján kívül – egyedül tartott szoros rokoni-baráti kapcsolatot Henri de Toulouse-Lautreckel."

"A vérrokonok gyermeknemzésének veszélyességét az emberré válási időszakot követően egy idő után felismerhették, mivel a legtöbb kultúrában a közeli rokonok házasságát tiltották."
"Magyarországon 1896 óta engedélyezik az első unokatestvérek házasságát, a másodfokú és elsőfokú rokonok gyermeknemzése azonban tiltott és – különösen az utóbbi: a vérfertőzés – bűntettnek számít.
A vérrokonok gyermeknemzésének a veszélyessége genetikai okra vezethető vissza."
"Henri Toulouse-Lautrecben azonban összetalálkoztak unokatestvér szüleinek hibás génjei, amik azután sajátos törpeséggel és csonttörékenységgel járó genetikai betegséget okoztak.
Lehetséges, hogy öccsének a halálát is ezek a rossz gének idézték elő, de erre nincs egyértelmű bizonyítékunk. Ugyanakkor érdemes emlékeztetni szüleinek 71 és 90 éves életkorára, hiszen a festőművésznek csak 37 év adatott. A festőművész betegsége tehát genetikai eredetű, és szülei unokatestvér-kapcsolatának következménye. Erre ugyan csak 3%-os esély volt, de nála ez érvényesült.

Az e családfán látható unokatestvér-házasságból azonban egészséges gyermekek születtek. A kis Henri a születésekor még egészségesnek tűnt, később azonban számottevően visszamaradt testi növekedésében. Később ez a fejlődési zavar végtagjainak további megrövidüléseihez vezetett, míg koponyáján és arcán torzulást idézett elő.
A gyermekkori szokásos elesésekkor 14 és 15 éves korában a combcsontja előbb az egyik, majd a másik lábán eltört. Gyógyulása hosszadalmas, fájdalmas és tökéletlen volt, ezért később sántított és bottal járt. Csontjainak fejlődési zavara miatt ujjai megrövidültek, ezért tűnt a keze és a lába kicsinynek.

Koponyájának kutacsai nem záródtak, emiatt feje sokkal nagyobb volt a testméretei alapján elvártnál. Állandó kalap hordásával próbált emiatt sérülékenyebb agyát védeni. Az álla meg szinte teljesen hiányzott, amit szakállal próbált leplezni.
E fejlődési zavarából adódhatott beszédhibája is. Valószínűleg szemüregének csontosodási zavara kapcsolatban lehetett látási problémáival, ezért kellett csíptetős szemüveget hordania.

A kisfiú tanulmányait Párizs egyik híres tanintézetében kezdte meg, az első tanévet még kitüntetéssel végezte el. Később azonban tanulmányai eredménye nagyot romlott – ebben bizonyosan tartós és gyakori betegségei is szerepet játszhattak – ezért leérettségizni nem tudott.
Betegsége lényegét csak 1962-ben – tehát halála után 61 évvel – ismerték fel az úgynevezett tömöttcsontúság formájában. (Az orvosi genetikai szakirodalomban e fejlődési zavar neve pyknodysostosis, aminek a kiejtése püknodizosztozisz.)
Ilyenkor ugyanis a csontok ürege, ahol a csontvelő is található, jórészt elcsontosodik, megmagyarázva Toulouse-Lautrec felnőttkori 152 cm-es testmagasságát és az említett többi csont elváltozását."

"Henri de Toulouse-Lautrec groteszk törpeségét okozó betegsége meghatározó hatással volt élete alakulására. Első helyen apja magatartását kell kiemelni. Ő a család szégyeneként élte meg fia fejlődési zavarát, amit még tetézett pályaválasztása is. Különösen festői témái és stílusa, ahogy a családban mondták: „arcátlan művei” háborították fel.
Érdemes apját szó szerint idézni: „Nem csak torz alakjával, hanem frivol és értelmetlen ocsmányságával is szégyent hozott nagy múltú családunkra.” Néhány rokona azért vásárolta fel alkotásait, hogy elégesse. Apja grófi nevük használatát sem engedte meg neki képein, ezért írta csak nevének kezdőbetűit alkotásai alá. Halála után szülővárosában szobrot kívántak állíttatni neki, apja még ezt is megtiltotta.

Az elrettentő atyai magatartással szemben az édesanyja végig fia mellett állt és mindent megtett érte, meg betegsége kezelése érdekében. A kis Henri éppen ezért gyermekkorától kezdve mély szeretettel csüngött édesanyján.
Másodikként az emberek reagálását, a társadalom nagy többségét képező „egészségeseknek” a fogyatékosokkal szembeni irtózatát, gúnyolódásait, sőt ellenséges indulatait kell megemlíteni. Mindezek Toulouse-Lautrecet is keserűen érintették, de ő a nagy szellemekre jellemzően próbálta meg ezt elviselni. Sőt sokszor még túl is kompenzálta, társasága mókamestereként, nemegyszer önként vállalt bohócaként.

Nem hagyható említés nélkül viszonya a nőkhöz. A fiatalkorában részükről tapasztalt visszautasítások végül is elvezették a bordélyházakba. Kezdetben fizetett e szolgáltatásokért, később azonban amolyan betolakodó lett. Nemcsak a nyilvánosházakban aludt, hanem ott is étkezett, sőt festett is, még barátai látogatását is e szokatlan helyen fogadta.
A bordélyokban elnyert „törzsgárda-társaságban” szerepet játszhatott, hogy a hivatásos prostituáltak becsülték kedvességét és figyelmességét irántuk, meg vidámnak látszó személyiségét. Toulouse-Lautrec mindezt alkotásaival hálálta meg, életművének egyik legjelentősebb sorozata az Ők (Elles) 11 képe, amelyekben rendkívüli rokonszenvvel ábrázolja a nyilvánosházakat és „szexmunkásainak” életét. Végül nem hagyható szó nélkül robusztus férfiassága.



Közismertté vált hímvesszőjének túlzott nagysága (a „lányok” a kis embert e nagy szerszámja miatt kancsónak nevezték) és az átlagost meghaladó szexuális aktivitása (jegyezte partnereinek a számát, ami 30 éves korában meghaladta az ezret). Ezek az adottságai nem betegségével, hanem az apai génekkel lehettek kapcsolatosak.
Apja is hírhedt volt szexuális kicsapongásairól, meg zabolázatlan „úri” magatartásáról. Egyik feljegyzett mondata ezt jól jellemzi: „Eminenciás uram, sajnos azok az idők már elmúltak, amikor Toulouse grófjai csak úgy fenékbe ízeltek egy szerzetest és azután felakasztották, ha éppen kedvük tartotta.”

Henri Toulouse-Lautrec vidámnak tűnő és könnyed társasági stílusa azonban csak belső konfliktusainak leplezésére szolgált. Önpusztító életmódja: iszákossága, mértéktelen dohányzása, szexuális kicsapongásai és ezzel kapcsolatos vérbaja mind ennek jelei lehettek. "
"Nagyon sokat dolgozott, munkamániája és egészségtelen életmódja miatt keveset aludt, ezért egészsége tovább romlott. Egyik életrajzíróját, Perruchot idézem:
„…tragédiájának teljes tudatában rohant a végzetébe, de olyan tapintatosan, olyan undorral a szánalom iránt, hogy még akik gyakran találkoztak vele, sem vették mindig észre fájdalmas keserűségét.”
Sikerült is neki, 37 éves korában halt meg. Genetikai betegsége, a püknodizosztozisz számottevően nem rövidíti meg az életet, korai halálának magyarázatát tudatosan vállalt önpusztításában kell keresnünk. Az 1890-es évek végén elhatalmasodó alkoholbetegsége 1899 januárjában delírium tremenst (alkoholos idegrohamot) okozott.
Ekkor, édesanyja unszolására idegszanatóriumba vonult és elvonókúrába is kezdett. 1900 tavaszán azonban újból inni kezdett, mértéktelenül, és a következő év szeptember 9-én agyvérzésben meghalt.

Élete J. Renard sorai alapján érthető meg: „Rohanjunk, rohanjunk, hogy sebesebben éljünk, és hamarabb meghaljunk.”
Végül érdemes végiggondolni a Toulouse-Lautrec betegsége és művészete közötti feltételezhető kapcsolatot. A kis Henriben korán megmutatkozott rajzolási és színezési tehetsége. Mégis, ő is inkább az „úri élet”: a lovaglás, a vadászás, a kártyázás, a flörtölés-kurizálás iránt érzett nosztalgiát. Rá kellett azonban arra ébrednie, hogy torzságát okozó fejlődési rendellenessége ezt az életmódot számára nem teszi lehetővé, így képzőművészi tehetségének kényszerűen engedett szabad folyást.



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Művészi pályáját – a szülői támogatást hiányában – még a társadalmi perifériára szorulása is befolyásolta. Így került kapcsolatba a párizsi montmartre-i mulatókkal, a Moulin Rougezsal, a bordélyházakkal, és lettek modelljei ezek táncosai, prostituáltjai és látogatóik. Az ottani lehetőségek és igények határozták meg bohém életmódján túl alkotásainak témáit és technikáját is.
Így vált Toulouse-Lautrec a reklámszerű plakátok és poszterek, az „utca” művészetének, valamint a grafikán belül a sajátos társadalmi kritikát képviselő karikatúrák és illusztrációk úttörőjévé és utánozhatatlan mesterévé."

Kapcsolódó cikkek:



Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.