Meghatározó viselkedésmintákat tanulunk és tanítunk anélkül, hogy tudnánk róla. Ha felismerjük és befolyásoljuk ezeket a tudatunk mélyén rejtőző gondolatokat, elménket sokkal céltudatosabban és pozitívabban használhatjuk. Életünk minden perce befolyással van arra, hogy miként alakul a sorsunk, óránként tehát legalább hatvan alkalom áll rendelkezésre, hogy változtassunk rajta.
Ennek leghatásosabb módja, ha megtanuljuk kontrollálni a jobbára nem tudatosuló gondolatainkat is.
Ezek az úgynevezett paratudatos gondolatok éppen csak a tudatosságunk felszíne alatt bújnak meg, s ha akarjuk, könnyen rájuk irányíthatjuk figyelmünket, noha általában nem szoktuk.

Megjegyzések, amelyek megváltoztatták az életünket:
Paratudatos gondolataink határozzák meg, hogy miként alakul az életünk!
A paratudatos gondolatok azokból a viselkedési mintákból származnak, amelyeket agyunk őriz. Ezek legnagyobb részben gyermekkori élményeinken alapulnak. Gondoljuk egy kicsit tovább ezeket a gyermekkori tapasztalatokat! Ha olyan volt a gyermekkorod, mint általában a legtöbb emberé, bizonyára jó pár megjegyzést hallhattál arról, hogy ostoba, csúnya, esetlen és rossz vagy. Csupán egyetlen ilyen megjegyzés is már kitörölhetetlenül mély és fájdalmas lehet a gyermek számára.

Légy következetes gyermekeddel!
Nem könnyű dolog meghatározni, hogy mikor fontos, hogy hagyjuk a gyereket a saját tapasztalata alapján okulni, esetleg bölcs kérdésekkel segítve, ahogy előbb leírtam, és mikor kell a szabályokat egyszerűen és közvetlenül közölni velük. Nem állhatsz oda egy gyerek mellé, aki a vasúti síneken játszik a rohanó vonat előtt, hogy finoman érvelj, hanem nyakon ragadod és szaladsz vele. Jó vagy sem, a modern élet megköveteli tőlünk, hogy időnként határozottak és erőszakosak legyünk, anélkül, hogy a szükséges magyarázatot megadnánk, vagy megengednénk neki, hogy a saját tapasztalatából okuljon. Van, ahol rá vagyunk kényszerítve, hogy csak annyit mondjunk: "Ezt megteheted és ezt nem, eddig mehetsz, és nem tovább!".

Ha visszautasítják a segítséget:
Van, hogy az gyötri a gyermeket, hogy még nem rendelkezik mindazzal a képességgel vagy tudással, ami ahhoz kellene, hogy valamilyen számára fontos dolgot megtegyen. Ilyenkor nem azzal lehetsz segítségére, hogy megmondod, mit csináljon, hanem azzal, hogy olyan kérdéseket teszel fel neki, ami segíti önmaga számára rendszerezni a feladatot.
Ez akkor a legsikeresebb, ha nem túlzottan érdeklődő szellemben történik. Legyen tisztában a gyerek azzal, hogy szívesen segítesz neki, ha akarja, de nem akarod minden áron rákényszeríteni ezt a segítséget. Más szóval: hajlandó vagy segíteni, de nem akaszkodsz rá. Rendkívül fontos azonban, hogy mindvégig komolyan vedd, amit a gyerek csinál.
Hasznosak lehetnek azok a kérdések, amelyek valakinek, aki egy feladattal foglalkozik, segít mederbe terelni a gonolatait. Néhány ilyen hasznos kérdés.
-Ha hozzátehetnél valamit - hogy jobban menjen - ahhoz, amit csinálsz, mi lenne az?

Hogyan neveljünk rosszul gyerekeket?
A fiatal gyerekek könnyen befolyásolhatók, és hajlamosak elhinni, amit mondanak nekik. Ha meggyőzöd őket arról, hogy valamire alkalmatlanok, akkor valószínűleg nagy ívben elkerülik azt a dolgot. A megjegyzések, amelyeket szüleiktől, barátaiktól és testvéreiktől kaptak, tudatalatti feljegyzéseik részévé válnak és később befolyást gyakorolnak egész életükre.

Hogyan érhetjük el, hogy gyermekünk jónak érezze magát?
A negatív hozzáállás soha nem segít, de kifejezett haladást fogsz tapasztalni, ha elkezded dicsérni a gyereket. Dicsérd csak, amennyi belefér, aztán adj neki még egy pótadagot is a dicséretből! Valójában nem tudod túlzásba vinni addig, amíg komolyan gondolod. Gondolj bele, hány millió szó lenne alkalmas arra, hogy méltón leírjunk egy olyan csodálatos dolgot, mint amilyen az emberi lény, legyen az akár a legegyszerűbb valaki! Ne aggódj amiatt, hogy ennek eredményeképpen kialakuló énképe beképzeltté és elkényeztetetté tenné! Ami a kárára van, az a rossz énkép, ami miatt állandóan figyelemért könyörög és bármilyen rossz utat is hajlandó választani, hogy azt elérje.

A tanulás és az érzelem háztartásak:
A pozitív érzelmek hatására az ember egész szellemi képessége nagyobb sebességre kapcsol, készen arra, hogy új tapasztalatok felé induljon el. A negatív érzelmek ezt a folyamatot megszakítják, megállítják gondolkodásunk előrehaladását, és csak a fájdalmas érzelmek által felidézett gondolatok jönnek elő újra és újra.

Miért egyszerű megtanulni, hogy miként legyünk ostobák?
Az, hogy képtelenek vagyunk gondolkodni, gyakran annak köszönhető, hogy érzelmeink gátolják agyunk intellektuális működését. Ha érzelmeink nem akadályoznak, akkor világosan tudunk gondolkozni, szinte bármiről. Attól, hogy nem vesszük figyelembe érzéseinket, még nem múlnak el.

Hogyan befolyásol minket a poszthipnotikus szuggesztió?
Gyakran ezek a negatív érzések régen elszenvedett kritikákból fakadnak. A szüleink, vagy más idősebb emberek, testvéreink, kortársaink kritizáltak minket (esetleg nem is szándékosan), és ilyenkor - direkt vagy indirekt módon - azt mondták nekünk, hogy hülyék, rondák és ügyetlenek vagyunk. Ezt fájdalmas volt hallani. Ha nem kaptunk lehetőséget arra, hogy az ilyen kritikákkal okozott félelmektől és kétségektől megszabaduljunk, akkor azok bennünk maradtak és részünkké, hitünkké váltak. Olyan ez, mintha meghipnotizáltak volna minket, hogy nem létező korlátainkat elfogadjuk. Ily módon, bizonyos értelemben, mindannyian poszthipnotikus szuggesztió hatása alatt állunk. Ezt a szuggesztiót rögzítette az a fájdalom, amivel annak elfogadása járt, hogy saját magunkkal kapcsolatban negatív dolgokat higgyünk el.

A fontos dolgok mellőzése:
Sok felesleges dolgot követelünk meg gyermekeinktől, gyakran a valóban fontos dolgok rovására. Ez megzavarja értékítéletüket. Vannak gyerekek, akik kiváló szakértői a mondatelemzésnek, de halvány fogalmuk sincs róla, hogy ez a képességük mire szolgál életük során. Ha valaha is elcsodálkoznak majd azon, hogy miért töltötték iskolai napjaikat ezzel, aligha fognak tudni elfogadható választ találni erre a kérdésre. Legtöbben azonban ezt a kérdést soha fel sem teszik. Az értelmetlen dolgok végzése hajlamossá tesz bennünket, hogy eltávolodjunk a természettől, amely ritkán csinál bármit cél nélkül. A növényi és állati lét minden folyamata és tevékenysége valamilyen túlélést vagy növekedést szolgál. Egy kismacska játszadozása arra való, hogy megtanulja a stratégiákat, amelyekkel megvédheti magát vagy zsákmányt szerezhet.

Valamennyien tanulhatunk gyermekeinktől:
Amit meg lehet tanulni tőlük, az a rendkívül értékes képesség, hogy miként alakítsuk a munkát játékká. A játék végül is semmi más, mint valódi tanulás valódi munkával kombinálva. Az eredményes, sikeres emberek rajongásig szeretik azt, amit csinálnak, és úgy tekintik, mint valami játékot. Míg azok az emberek, akik végiggürcölik az egész napot, ritkán sikeresek.

Határok között dolgozni:
A gyerekeknek szükségük van rendszerre, és meg kell tanítani nekik az alapokat. Akkor tanulnak a legjobban, ha segítik őket, hogy saját maguk fedezzék fel ezek mélyén az alapelveket. Hasonlóképpen, az eredményes tanulás is összhangot és egyensúlyt igényel a szélsőséges szabadság és a szélsőséges rend között. Kell a szabadság és a lehetőségek biztosítása ahhoz, hogy személyes figyelmet lehessen elérni, de ez nem megy egy adott keret nélkül. Szükségünk van kiindulópontokra, vagyis olyan formai szerkezetre, amivel az agyunk tud mit kezdeni. Ha élvezni akarunk valamilyen játékot, akkor szükségünk van játékszabályokra is. Ezért van az, hogy büntetésszámba megy, ha azt mondjuk egy gyereknek: "Ma azt csinálhatod, amit csak akarsz." A gyerek visszakérdez: "Na, és mit csináljak?"

A gödörkészítés három módja:
Képzeljünk el három embert, amint gödröt készítenek. Az egyik bumfordi falapátot használ, a másik megélesített ásót, a harmadik egy rúd dinamitot. Ha a dolog úgy áll, hogy aszerint kell őket megítélni, hogy ki milyen keményen dolgozik, akkor az első egy Szent, a második a Kiváló Polgár, a harmadik pedig egy Semmirekellő Mihaszna. Ha azonban arról van szó, hogy ki készített nagyobb gödröt, akkor a harmadik fölényesen megelőzi a másik kettőt. Tudom jól, nehéz ezt elfogadni olyan félrevezető és bűntudatot ébresztő mesékkel a hátunk mögött, mint "A tücsök és a hangya". Az igazság az, hogy nem számít, mennyit dolgozott vele, ha valaki gyorsabban és hatékonyabban csinált valamit másoknál. Egyetemista koromban megfigyeltem, hogy a legjobb tanulók ritkán tanultak annyit, mint az átlag, míg azok, akik mindenki másnál többet tanultak, jó ha négyes átlagot tudtak produkálni.

Az eredmény sokkal fontosabb, mint a viselkedés:
Szomorú következményei lehetnek, ha a teljesítmény helyett a viselkedés kapja a nagyobb hangsúlyt. Amikor például orvost választunk magunknak, ritkán nézünk utána a statisztikában, hogy betegei hány százalékában élték túl a kezelést. Ehelyett tudományos fokozataira, modorára fordítunk figyelmet, illetve az dönt, hogy személyesen szimpatikus-e számunkra vagy sem.

Nekünk mi az álláspontunk?
Tehát az egyik dolog, amit kérek tőled, mint szülőtől, hogy vizsgáld meg újra, hogyan is állsz te magad a puritán munkaerkölccsel! Miért értékeled a munkát? Saját magáért, vagy a létrehozott eredményért? Ha a munkát saját magáért értékeled, hajlamos leszel kritizálni gyermekedet, ha az éppen nem dolgozik. Ez azonban csak megzavarja őt. Ő ugyanis elég értelmes ahhoz, hogy különbséget tudjon tenni az eredményes és a felesleges munka között.


-------------------------------------------------------------------------
A szülők jobb oktatás iránti elkötelezettsége rendkívül fontos, mert csak akkor következik be az iskolák átalakulása, ha elegendő számú szülő ismeri meg a tanulási folyamat természetét, és kéri az iskolát ezeknek az elveknek az alkalmazására, akár nyilvános, akár magániskoláról legyen szó. És azon is érdemes lenne még gondolkozni, hogy az iskolai tananyag legnagyobb része nincs összefüggésben az élettel, és hogy az iskolai eredmények és az életben elért sikeresség között milyen kicsi az összefüggés.
Legtöbbünk semmivel nem segíthet jobban gyermekének, mint azzal, hogy először magán segít, legyen a filozófia doktora, mozisztár vagy gyári munkás.
Észre kell venni, hogy mi az, ami a gyerekünket nagyon érdekli, és legyen az bármi, a tanulmányokat az érdeklődési kör köré rendezni.

 
Hosszú időre, vagy akár véglegesen is megbéníthatja fantáziánkat, ha kedvenc, dédelgetett gondolataink - átalakulnak tisztelt személyek részéről - elutasításra találnak.
Az ezzel járó széles körű átértékelés miatt - ami egy ilyen keserű tapasztalatot követni szokott - nagyon nehéz ismét feléleszteni agyunk teljes körű érdeklődését. A deszuggesztió legjobb módja pedig nem más, mint annak megtapasztalása, hogy képesek vagyunk valami olyat megtanulni, amire eddig nem tartottuk magunkat képesnek.
Ha történetesen olyan gyermeked van, aki egyáltalán nem tud semmit, úgy az az egyetlen dolog, amit tehetsz vele, hogy ágyba dugod és intravénásan táplálod. De abban a pillanatban, amint felfedezel benne bármiféle intelligens reakciót, megvan a lehetőséged arra a következő lépésre, hogy rájöjj, hogyan szeretné növelni tudását, és mivégre.

A jó kezdés életünk végéig tart:
Ha a gyerekek bizonyos dolgok iránt az érdeklődés szikráját mutatják, a helyes reagálás, ha megosztjuk velük érdeklődésüket, anélkül, hogy rájuk telepednénk vagy uralni akarnánk a téma megközelítését. Vegyük őket körül lehetőségekkel, amelyekből tanulhatnak! Kérdezd meg tőlük, hogy nem akarják-e kipróbálni azokat a dolgokat, amikről úgy gondolod, hogy érdekelné őket! Mindig annyi információt kell nekik adni, amennyit kérnek, de vonzó és élvezetes formában. Hallgasd meg a kérdéseiket figyelmesen, és legjobb tudásod szerint válaszolj! Ha nem tudsz mit válaszolni, őszintén mondd meg, és kérd a gyerek segítségét, hogy kitaláljátok a megoldást! Jusson eszedbe: rossz kérdés nincs, csak rossz válasz van!

Olvasás tanítása felnőtteknek:
A következő történet jó példa a helyes tanítás módjára. Igaz, történetesen nem gyermekről szól, hanem felnőttekről, de maga a technika éppúgy alkalmazható a gyermekeknél, mint ahogy a felnőttek esetében. Sajnos sok tanár túl időigényesnek tartja, és nem veszi a fáradtságot ahhoz, hogy használja. Én először egy olyan tanártól hallottam róla, aki szokatlan sikerrel tanított gyakorlatilag írástudatlan szénbányászokat olvasni. A következőképpen számolt be róla. Első nap arra kérte a bányászokat, beszéljenek saját magukról, és amit mondtak, hangszalagon rögzítette. Este legépelte az elhangzottakat, és a következő órán szétosztotta közöttük az írott szöveget. Arra kért mindenkit, hogy olvassa fel az előző nap mondott szavait. Az első néhány szó kisilabizálása bizony nehezen ment, de amikor felismerték, rendszerint így kiáltottak fel: "Hiszen ezek az én saját szavaim!" Ezután már könnyebben folytak szájukból a szavak, és úgy hangzottak, ahogy az ember beszélni szokott, nem tűntek valamiféle nyögve, makogva olvasásnak. Bebizonyította, hogy az ő oldalukon áll, és segíteni akar nekik. Ezt nem ígéretekkel, hanem tettekkel hozta a tudomásukra. Mivel vette a fáradtságot, hogy legépelje a szavaikat, tudták, becsüli őket és törődik velük. A tanár motivációt akart ültetni beléjük az olvasás iránt, ezért megkérdezte: "Mit szeretnének elolvasni leginkább, ha bármiféle írást el tudnának olvasni?" A válasz az volt, hogy a berendezéseik kezelési utasítását. Így aztán ezekről készített másolatokon tanultak olvasni, figyelemre méltó gyorsasággal.