Az iskolai módszerekről
A tanulási
környezetnek és az ismeretek átadási módjának megváltoztatásával lényegesen
jobb eredményt lehet elérni, mint amire a hagyományos oktatás képes.
Az iskolák
felett uralkodó mai válsághangulatban hajlamosak vagyunk a tanárokat, a
különböző hatóságot, a szülőket, vagy magukat a tanulókat hibáztatni.
Ám a
probléma valódi oka maga a rendszer, és az, hogy sok, hagyományosan iskolázott
pedagógus meglehetősen korlátozott ismerettel rendelkezik a tanulás
folyamatáról.
Az emberi elme működésének figyelembe vétele nélkül, egy előre
meghatározott tanterv és tanmenet szerint tanítanak.
Ez, ugyan elég logikusnak
látszik, csak a szituáció emlékeztet egy görög mitológiai alakra, Prokrusztészre,
aki minden szállóvendégét a saját ágyához mérte. Ha túl hosszú volt az illető,
levágott a lábából, ha túl rövid, kinyújtotta egy kissé.
No ezt teszik a
tanárok a fiatalok agyával. Persze véletlenül valamelyik tanuló természetes
tanulási módja, egybeeshet a foglalkozások tempójával.
Arra születtünk, hogy
teljes testünkkel és valamennyi érzékünkkel tanuljunk. Nem arra, hogy napi
nyolc órákat üljünk egy székben, hallgatva valakit, aki beszél hozzánk. A
gyermekek tevékenységek közben sajátítják el a dolgokat. Csaknem egyfolytában
aktívak. A csecsemők, és a gyerekek igénylik mások segítségét a tanuláshoz,
különben megállnának a fejlődésükben.
De nem azon a módon, hogy csendben
üljenek, miközben egy idősebb személy szavakkal tanítja, vagy fegyelmezi őket,
hanem önfeledt utánzással fejezik ki érdeklődésüket.
Ha összeadnánk azt az
időt, amit tanulmányai 12 éve alatt a legtöbb tanuló arra szentel, hogy
osztatlan figyelemmel forduljon a tananyag felé, kb. három és hat nap közötti
értéket kapnánk.
Érdemes elgondolkozni azon, hogy mennyibe kerülne ez, ha egy
magántanárt fizetnénk belőle, és mennyibe kerül így a közoktatásnak, és hogy
mennyit lenne érdemes rákölteni, a változásokra, amivel 10x hatásosabban
lehetne tanítani.
Már sok jó tanár ráérzett arra, amire a gyerekek is: a
tanulás úgy megy a legjobban, ha örömet lelünk benne. Ha az iskola élvezetes
tapasztalatok helyszíne lenne, valamiféle átmenet egy jó társasági összejövetel
és egy elsőrangú mozi között, akkor a gyerekek rengeteg dolgot meg akarnának
tanulni és sokáig emlékeznének is rá.
Az elme rendkívül alakítható valami, és
gyermeki állapotban gyakran szó szerint fogadja be a szuggesztiókat. Éppen
emiatt olyan fontos, hogy önmegvalósításra serkentő és sikerorientált légkört
hozzanak létre.
Jobbára ugyanis abban fogunk sikert elérni, amiről elhisszük,
hogy sikeresek tudunk lenni, és azon a téren fogunk kudarcot vallani, ahol
gyenge képességűnek tartjuk magunkat.
Fontos lenne még a jó tankönyv is.
A
tankönyvnek ugyanis be kell mutatnia és ki kell fejtenie a tárgy alapelemei
között fennálló kölcsönös összefüggéseket
úgy, hogy bárki könnyen és gyorsan felfoghassa a világosan ismertetett
tények sokoldalú kapcsolatát. A legtöbb tankönyv lineárisan adja az anyagot, a
szövegközei összefüggések kifejtésével adós marad. A könyv - még oly látványos
képekkel való - dekorálása nem elég. A teljes anyagot meg kell érteni és
jeleníteni átfogóan és összefüggésben is.
És még valami.
Az iskolában az
együttműködés mindig jobb, mint a versengés.
Minden eddigi kutatás azt mutatja, hogy a tanulás
együttműködő formája hatékonyabb, mint a versengés.