Integratív tanulás
Ha jól működik, akkor az integratív agy valóságos kaleidoszkópja a neokortex és a limbikus rendszer, a bal és a jobb agyfélteke, az öt tanulási típus és a legalább hétféle intelligencia folyamatos összjátékának.
Az integratív tanulás - amennyire csak lehetséges - egyensúlyban tartja és egyenlő mértékben kielégíti ezeket. Az integratív tanulás, fejlett formájában, elősegíti ezt az integratív agyműködést, mert változatos tapasztalatokat nyújt, ami aztán az agytevékenység valamennyi területét egyaránt ingerli, lehetővé téve a diáknak, hogy gyakorolja azt, amiben erős, és erősítse azt, amiben gyenge.
Nem is a módszer komplexitásában különbözik elsősorban ez a fajta tanítás másokétól, vagyis, hogy ilyen sokféle módon közelíti meg a témát, hanem, hogy itt a tanár hisz abban, hogy tanítványai képesek kiválóak lenni, és élvezni a tanulást. Elegendő forrást bocsát rendelkezésünkre ahhoz, hogy minden simán menjen, és inkább kérdéseket tesz fel, mintsem információkat közöl velük. A hagyományos tanári viselkedésnek az ilyenfajta átformálása egyszerű, és megvalósítása sem költséges. Ahogy Sharon Bean megjegyezte: ez a változás nem kerül sokba, de óriási különbség van abban, amit el lehet vele érni.
Volt egy
pszichiáter, Georgij Lozanov, aki arra a meggyőződésre jutott, hogy bárki képes
kétszer, vagy akár ötször gyorsabban tanulni annál, mint amit a jelenleg
normálisnak tartanak.
Az 50-es évek elején Lozanov azt vizsgálta, hogy mi az oka egyesek
elképesztően magas szellemi teljesítményének, a többséghez képest.
Vajon
öröklött képességeknek köszönhetik e kiemelkedő teljesítményüket.
Arra a
meggyőződésre jutott, hogy bárki képes kétszer, vagy akár ötször gyorsabban
tanulni annál, mint amit jelenleg normálisnak tartanak.
Georgij Lozanov érdeklődését egy újfajta
tanulási módszer kifejlesztése iránt az keltette fel, hogy elámult azon a
látszólag megmagyarázhatatlan szellemi teljesítményen, amit egyes emberek
produkálni tudtak. Különösen elképesztette az indiai brahmanok mutatványa, akik
képesek voltak a teljes Védamondákat emlékezetből elmondani. Elcsodálkozott
azon, hogyan lehetséges ilyen rendkívüli memóriát kifejleszteni.
Saját
tapasztalatai a hipnózis terén meggyőzték arról, hogy az átlagos agy sokkal
többre képes, mint amit addig normálisnak gondoltak.
Világossá vált számára,
hogy ideális feltételek mellett az ismeretanyagot egyetlen rátekintéssel meg
lehet jegyezni. Ez hipnózissal néha elérhető, ám az iskolai körülmények között
nem alkalmazható.
Azután rájött, hogy szuggesztív befolyás alatt könnyebb a tanulás, mint a
hipnózisban, ha a tanulási környezet támogatja a szuggesztiót, mivel ilyenkor a
tanuló teljes tudatos együttműködése hatásosabbá teszi a tanulási folyamatot.
Felfedezte, hogy koncertmuzsikával elől lehet idézni azt a szükséges mentális
relaxációt, amit légzésgyakorlatokkal vagy meditációs technikákkal érnek el a
memóriájukat és koncentrálóképességüket legjobban kifejlesztett közösségek.
Úgy
gondolta, hogy a koncertmuzsika sokkal inkább elfogadható az európai ember számára,
mint a különböző légzésgyakorlatok, mert a meditációs technikákat sokan
elutasítják, ám semmi kivetnivalót nem találnak abban, hogy klasszikus zenét
hallgassanak.
Lozanov felismerte, hogy a barokk, klasszikus és romantikus zene
legkiválóbb mesterei olyan dallamvilágot és harmóniát alkalmaztak műveikben,
amely segíti a relaxációt, és olyan sajátos módon teszi alkalmassá az agyat új
ismeretek befogadására, ami különösen megfelelt céljainak.
A gyorsított tanulás titkát Lozanov abban lelte fel, hogy a gyermekek
természetes tanulási környezetét kell visszaállítani: úgy rendezte be az
osztálytermet, hogy a tanulók felváltva kerültek a figyelés passzív állapotába,
amikor feszülten követték a megtanulandó lecke gyönyörű, művészi előadását, és
abba az aktív helyzetbe, amikor saját maguk is aktív kapcsolatba kerültek a
tananyaggal, testmozgással, tánccal, színjátékkal és beszélgetéssel.
A
kísérleteiből levont következtetései alapján Lozanov azt javasolta, hogy az
osztályoknak olyan légköre legyen, ami leginkább egy lakás nappalijára, vagy
egy gyerekszobára hasonlít, ahol a tanáré a nevelő szerep, aki figyelemmel
kíséri és lelkes, pozitív visszajelzésekkel erősíti meg a gyermekek saját
erőfeszítéseit a tanulás terén, amíg lerendezi vagy figyelmen kívül hagyja a tévedéseket,
sőt esetleg éppen úgy hivatkozik rájuk, mint a megértést szolgáló, fontos
erőfeszítésekre.
Lozanov újra és újra, gyors és állandó emelkedést produkált a
tanulás tempójában.
Ezt a szuggesztopédiának nevezett módszerével érte el, ami
bizonyos szempontból „infantilizmus” volt abban az értelemben, hogy az érett
tanuló agyában a kisgyermeki elme fogékonyságát állította vissza.
A tanulási folyamat három
összetevője: bevitel, szintézis és
válasz.
Lozanov a sikeres tanulás és tanítás módjának kutatásához a
nyelvtanulást
választotta. Talált végül egy olyan utat, amin haladva a nyelvek sokkal
gyorsabban voltak taníthatók, mint azt valaha gondolták volna.
Lozanov a
tanításban három lényegi lépést definiált: dekódolás, koncertek és
aktiválás.
Vegyük szemügyre
a dekódolás alkalmazását személyes
tanulási gyakorlatunkban! Általában ezt a fázist ki szoktuk hagyni. Ehelyett
hajlamosak vagyunk fejest ugrani egy új témába, anélkül, hogy általánosságban
fogalmunk lenne arról, hogy az milyen vonatkozásokat érint.
Hogyan dekódoljunk
- például - egy biológiakönyvet?
Először is tanulmányozzuk át a
tartalomjegyzéket,
állapítsuk meg, hogy milyen általános ismereti kategóriát
érint!
Azután olvassuk át az egyes fejezetek végén az összefoglalást,
és
nézzünk utána minden olyan szónak, aminek nem értjük a jelentését!
Végül
rajzoljunk egy diagramot a könyvben talált különböző információkról!
Ezáltal
sokkal otthonosabban mozgunk az anyagban, és ha elkezdjük olvasni a könyvet,
mindig tudni fogjuk, hogy hol járunk.
Az információ
feldolgozására a második lépcső Lozanov módszerében a koncert. Ez gyorsan és minden kínlódás nélkül rögzíti az anyagot a
hosszú távú memóriában. Maga a fázis abból áll, hogy a tanár vagy a szülő
felolvas egy magával ragadó történetet vagy színjátékot, ami a tanulnivaló
magját, a leglényegesebb információkat tartalmazza. Az olvasást összekapcsolják
egy barokk, klasszikus vagy romantikus muzsika zenei szerkezetével, úgy, hogy a
szöveg alkalmazkodik a zene ritmusához és érzelmi hangulataihoz. (Péter és a
farkas).
Zenével időt spórolni:
Ha a koncertelőadást használják az órán, sokkal kevesebb időt kell tölteni
az anyag átnézésével és begyakorlásával. Lozanov azt állította, hogy
megfelelően használva, a koncertelőadás a tanításnak mintegy 60%-át végzi el a
tanítási óra időtartamának 5%-a alatt. A koncert céljára olyan zeneművek
felelnek meg leginkább, mint Pachelbel Kánon-ja, Handel Vízizenéje vagy
Beethoven Eroica-ja.
Ha a zenéhez dinamikus szövegmintákat kapcsolunk, akkor az
azonnal megtapad a hosszú távú memóriában. Ehhez hozzájárul még az is, hogy
mivel az egyik agyfélteke dolgozza fel a nyelvi információkat, a másik pedig a
zenét, így a két rész harmóniája eufórikus megnyugvás érzését kelti, ami az új
információ befogadási küszöbét még lejjebb tudja szállítani.
Ez az eufória a
szervezetből egészséges testi reakciókat is kiválthat. Ennek eredményeképpen a
tanuló olyan tudatállapotba kerül, ami hasonló egy futballrajongó érzéséhez,
amikor a gyönyörtől ujjongó közönsége eredményeit memorizálja.
A koncert
azonban nem teszi közvetlenül hozzáférhetővé az információkat a tanuló számára.
Általában a memória olyan részében tárolja, ami a tudatosság felszíne alatt,
ahhoz közel található, úgy, hogy egy kis többlettevékenységgel visszahívható a
tudatunkba, és hosszú ideig emlékezni fogunk rá. Ez a hatás jelentősen eltér a
felejtés úgynevezett Ebbinghaus-görbéjétől.
A vizsga jól sikerült, de három
héttel később már a tanultak nagy részére nem is emlékeztél.
Az érzelmek szerepe
A koncert hatásosságát biztosító másik tényező az, hogy könnyebben emlékszünk
arra az anyagra, ami elragadó és művészi módon lett előadva, mint arra, amivel
unalmas vagy ijesztő környezetben találkoztunk.
A felismerés, -amelyből Lozanov
kifejlesztette a koncertelőadásokat és a különböző zenei alkalmazásokat- hogy az agy hajlandó a szép, ritmikus és
művészi élmények befogadására és megjegyzésére.
Bizonyos típusú klasszikus zene
elősegíti ezt a folyamatot, mivel maga a zene szerkezete készteti az agy
idegrendszerét magas fokú szellemi integráló tevékenységre.
Erre a zenére az a
jellemző, hogy esztétikai élmények sorozatán vezeti át a hallgatót, miközben
folyamatosan érzelmi feszültséget, majd elernyedést kelt a zenei téma elemeinek
folyamatos variálásával, egy olyan meditatív lelki állapotot idézve elő a hallgatóban,
amelyben a lelkében dúló konfliktusok maguktól feloldódnak. Ez a feloldódás,
valamint a tematikus és zenei anyag művészi egyesítése létrehozza azt az
állapotot, amit Lozanov
koncentratív pszichorelaxációnak nevez.
A gyakorlás
szórakoztatóbb lehet, mint egy jó buli:
Lozanov tanulási ciklusának harmadik lépcsőjét az aktiválás jelenti.
Ez általában hosszabb, mint az előző kettő.
Játékokat, éneklést, rövid jeleneteket, megbeszélést és egyéb, kifejezetten az
adott anyag gyakorlására tervezett tevékenységet tartalmaz.
Könnyűvé és
szórakoztatóvá teszi a tanult anyag áttekintését számos, egymástól különböző
úton-módon, egyúttal megszabadítva a tanulási folyamatot csaknem minden
stressztől és túlzott megterheléstől.
Persze ugyanezek a gyakorlatok távolról
sem lennének ilyen szórakoztatóak, ha nem előzte volna meg ezeket a
koncertelőadás. Az élvezet felét az a felfedezés adja, hogy a helyes válasz
mintegy varázsszóra pattan ki agyunkból.
A dolgozatírás és a tesztvizsga öröme:
Ha jól belegondolunk, van valami mélyen ellentmondásos abban, hogy milyen
dühödt előítélettel viseltetünk a dolgozatokkal és tesztekkel szemben. Másfelől
ugyanakkor telhetetlen tesztrajongó nemzet vagyunk - feltéve persze, ha ezeket
nem hívják teszteknek és semmi komolyabb következményekkel nem járnak.
Legtöbben magasra értékeljük a képességek és az intelligencia tesztelését.
A
legtöbb játék, amiben részt veszünk vagy a televízióban nézünk, ilyen
tesztekből áll. Az ember azon csodálkozik, miért nem úgy mennek a gyerekek a
vizsgára, mintha karácsonyi vetélkedőre mennének játszani.
Az egész nemzet
részt vesz ebben a nagy partiban, amelyben lehetősége van megmutatni, ki mit
tud.
A tv-vetélkedők a legnépszerűbb műsorok közé tartoznak, de nem kevés azok
száma sem, akik a keresztrejtvényfejtés jóval intellektuálisabb és tartózkodóbb
élvezetét részesítik előnyben.
Kapcsolódó cikkek: