Most Leonárdo da Vinci (1452-1519) származásáról és gyerekkoráról szeretnék egy-két érdekességet idézni a már említett Festők, gének, szégyenek című Czeizel könyvből.

Leonárdo dédapja firenzei jegyző volt, és a tisztség apáról fiúra szállt. Vinci, egy Firenze közelében fekvő kis hegyi városka volt, ahol a dédapa vett egy kúriát. Valószínűleg ez a magyarázat a nevükre is, a Vinci egyébként fűzfát jelent.
„A családi hagyományoknak megfelelően Piero is jegyzőnek készült, de fiatalkorában élte a jobb módú úri fiúk életét. Így a birtokukon dolgozó szépséges szolgálólány Catarina (magyarul Katalin, családi neve nem ismert) is szeretője lett, és a 16 éves parasztszármazású lány teherbe esett a 24 éves Pierótól. Apja, Antonio da Vinci azonban nem járult hozzá ahhoz, hogy fia házassággal legalizálja az alacsonyabb társadalmi rangú nőtől származó leendő unokáját. Más megoldást keresett.

Egyrészt fiát gyorsan összeházasította a rangban hozzá illő, Albiera Amadorival, másrészt a megesett lányt hozzáadták egy elözvegyült idősebb férfihoz. Az 1452. április 15-én, szombat éjjel 3 órakor megszületett Leonardo – mivel természetesen ő a házasságon kívül születendő gyermek – anyja szegényes házában, a Vinci melletti Anchianóban. Itt élt édesanyja és az ő férje gondozása mellett ötéves koráig.
Ahogy mondani szokás, „Isten nem ver bottal” – hanem Piero esetében meddőséggel. Házasságában ugyanis nem született meg a várva várt gyermek, ezért az akkor már „jegyző úr” 1457-ben nevére vette Leonardót, vagyis törvényesítette korábbi kapcsolatát.
Leonardo édesanyja még számos gyermeket szült, ezért, meg nyilvánvalóan a megfelelő anyagi ellenszolgáltatás és fia várható jobb sorsa miatt mehetett bele ebbe az alkuba. A következő 10 évben így az apának, Pierónak felesége lett Leonardo nevelőanyja.
Ő szeretettel gondozta férje fiát, de Leonardo a vér szerinti édesanyjával is tartotta a kapcsolatot. Sőt elözvegyült és beteg édesanyját a már felnőtt Leonardo később magához vette Milánóban és haláláig ápolta.”

Szent Anna harmadmagával 1508-1510
Párizs, Louvre

Na most, hogy kicsit jobban megismertük Leonardo életét, amiben ugye ott volt a nevelőanyja és a vérszerinti anyja is, már érthetőbb ez a képe, amit mellesleg befejezetlennek tartott.
„Tíz év elteltével Piero da Vinci beteges felesége meghalt, az elözvegyült férfi hamarosan újraházasodott. Második felesége, Francesca Landfredini sem tudta a da Vinci családot gyermekkel megörvendeztetni.
Vele különben Leonardónak már szorosabb kapcsolata nem volt, mivel apja 15 éves korában a Firenzében dolgozó nagy hírű Verocchio mester műhelyébe adta tanoncnak. Itt a mindenki által csodált kivételes tehetségét talentummá érlelte, ezért 20 éves korában, 1472-ben felvették a firenzei Szent Lukács céhbe mint festőt.
Piero da Vinci második felesége is elhalálozott, ekkor a jegyző harmadszor is megnősült, és csodák csodájára e frigyéből öt gyermeke született.”
„Harmadik felesége az ötödik gyermek szülésébe halt bele. Az 51 éves Piero da Vinci ezért 1478-ban negyedszer is megházasodott és ebből a házasságából még hat (!) gyermeke született.
Végül is tehát Leonardónak apja részéről 11 féltestvére volt.
Állítólag Leonardo egyik fivére Magyarországon, Mátyás király udvarában élt. Lodovico Sforza megbízásából Leonardo festett egy Madonna-képet, amit megrendelője Mátyás királynak szánt ajándékul. A képet említett féltestvére vitte el a magyar királynak és akkor ragadt Budán. Sajnos Leonardo képe is odaveszett Mátyás király igazságával együtt…
Leonardo az Értekezésben foglakozott is Mátyás királlyal egy példabeszéd formájában.”
„Genetikai szempontból említést érdemel még egy furcsa „emberkísérlet” ebben a családban.
Egyik fél-fivére, a nála 40 évvel fiatalabb Bartolomeo megirigyelve Leonardo mágikus géniuszát, ezért a következő tervet eszelte ki, amit végre is hajtott. Tudatosan Leonardo édesanyjának leányai közül választott feleséget. Feltehetőleg úgy okoskodhatott, hogy ha benne megtalálhatók közös édesapjuk, feleségében pedig Leonardo édesanyjának adottságai, akkor gyermeke Leonardo hasonmása lesz.

Hamarosan meg is született fiuk, akinek nem merték a Leonardo nevet adni, csak nagyapjáét. A kis Piero neveltetése során mindent megtettek festővé és/vagy szobrásszá válása érdekében. Lett is belőle – nagyon középszerű. Fortélyos eszű apja ugyanis nem tudhatta, hogy a szülők valóban „családi közös génjeik” 50-50%-át örökítik át gyermekeiknek – de mindegyikbe más és más 50%-ot!
Éppen ezért minden ember „egyedüli példány”, ahogy ezt már Kosztolányi Dezső megállapította.”
„A kivételes képzőművészi tehetségre születni kell, vallották az ógörögök. Mai felfogásunk szerint ez az öröklődés fontosságára utalhat.

Ez lehetett a véleménye Leonardónak is, mivel szerinte a festészetet „nem lehet megtanítani annak, akinek a természet nem adta meg”, vagyis akinek nincs meg az ehhez szükséges tehetsége.
Mégis, Leonardo ősei között képzőművészről senki sem tud, neki gyermeke nem volt, 11 apai oldalú féltestvérének és azok leszármazottainak ilyen jellegű képessége pedig nem közelítette meg az ő képzőművészi nagyságát.
Nem szabad azonban feledni, hogy abban a korban a nők ilyen jellegű tehetsége a nemek társadalmi munkamegosztása miatt csaknem mindig lappangott, hiszen az ő feladatuk az emberi faj fenntartása, vagyis minél több gyermek világrahozatala volt.”

A fenti kép nem önarckép, hanem egy zenészt ábrázol.

Az úgynevezett kreatív géniuszok, mint amilyen Leonardo is volt, nehezen tudnak beilleszkedni a társadalomba, állandóan új eszmék, új megoldások után kutatnak.
Ugyanakkor az ő eredeti gondolataiknak és tetteiknek köszönhető a művészetek, a tudományok és általában a társadalom haladása, éppen ezért ők tekinthetők az emberi kultúrtörténet legfontosabb személyiségeinek.
Ami Leonardoban fantasztikus volt, az a mindenhez értése, a világ megismerésének totális igénye, ’a mindenséggel mérd magad’ vágya. Mert végül is ki volt ő?
Nagy festő, rajzoló, szobrász, építész, tudós, anatómus, hadmérnök, muzsikus, ünnepségszervező-látványtervező? Mind volt, és ez adja meg a leonardói géniuszmodell egyedülállóságát.
S akkor még nem is említettem a mintegy 7000 lapot kitevő írásait, szép énekhangját, (énekversenyeket nyert) és hogy hangszereken (általában ezeket is maga készítette) is nagyon jól játszott. Ráadásul Leonardo nemcsak kivételes szellemi kreativitással rendelkezett, hanem még jól is nézett ki.
Leonardo már gyermek-és fiatalkorában feltűnt szépségével, az Itáliában ritkaságnak számító kék szemével, szőke hajával, átlagnál jóval magasabb és izmosabb testalkatával. Olyan erős volt, hogy a lópatkókat puszta kézzel össze tudta nyomni.

A kreatív géniuszokra a divergens („másképpen”) gondolkodás a jellemző. Az új eszméikkel azonban mindig a többség ellenállásába ütköznek, ami sok konfliktus forrása, ezért tartják őket nehéz embereknek. Leonardo a tudást és a tudományt fontosabbnak tartotta a hitnél és az egyházi dogmáknál. A leonardói kreatív géniuszság egyik sajátossága műveinek befejezetlensége is.
Ennek több oka is volt.
Egyrészt a tökéletesség iránti igénye, másrészt, ha már tudta egy probléma megoldásának elvét, akkor a gyakorlati kivitelezése már nem volt számára érdekes, nem volt hozzá türelme, inkább újabb kihívásokat keresett.
Nem egyszer viszont azért nem tudta véghezvinni a tervét, mert technikailag megoldhatatlan volt. Pl. a Sforza-emlékmű 7m 20cm magas lovát az egyenlőtlen súlyelosztás miatt, nem tudta két hátsó lábára állítva
elkészíteni. Ezt akkoriban, bronzszoborban nem tudták megoldani. A repülési kísérletei, vagy néhány új festői technikai kísérlete szintén kudarcba fulladt. Leonardo maga is úgy gondolta, hogy egy munkáját sem fejezte be. Ebből azért komoly gondjai is adódtak, ugyanis a megrendelők előleget adtak neki, és várták a határidőre a műveket.
És bár Leonardo nagyon alaposan, több éven át készült a fő műveinek elkészítésére, szinte sosem került sor rá. Megbízhatatlansága miatt sajnos egyre kevesebb megrendelést kapott, és egyre rosszabb anyagi helyzetbe került.
Pedig maximálisan kihasználta minden képességét, saját elvárásai érdekében, ezért idősebbnek látszott koránál. Valószínű, hogy agyvérzéseinek is ez a túlhajtottsága volt az oka.

A kreatívmodellre jellemző általános másságuk Leonardonál más dolgokban is megmutatkozott. Nem csak balkezes volt, nem csak vegetáriánus volt, még férfi-nő kapcsolataira is a másság volt a jellemző. Soha nem házasodott meg, nem lett gyereke, a kortársak szerint nővel soha nem volt kapcsolata, mintegy 7000 oldalas feljegyzéseiben női név szinte fel sem bukkan, a szexet általában visszataszítónak tartotta. Íme saját szavai: „A nemi aktus csúnya, megfosztja az embert minden méltóságától.” A nemi aktus anatómiáját bemutató rajzán a férfi arcán a nemi öröm helyett az undor érzékelhető.

Leonardo azt írta az Értekezésben: „Ha egyedül vagy, csak magadé vagy. Társaságban pedig, egyetlen barátoddal is, csak félig lehetsz magadé.”
Ebből adódott ars poeticája:
„Ne felejtsd el, művész, a Te erősséged a magány.”

Ezzel a véleményével különben nincs egyedül, több géniusz is a művészek és a tudósok számára a szerzetesi életet tartja alkalmasnak. Leonardót sokan piperkőcnek tartották, mert nagyon választékosan és drágán öltözködött. Valószínűleg fontosnak tartotta saját szépségén kívül a tanítványai szépségét is.
Kiválasztásukban ugyanis ez fontos szempont volt. Az egyik kedvence, Giacomo Salai, egy milánói fiú volt, aki 1490-ben, 10 évesen került hozzá. A srác egyrészt falánk, dacos, hazug tolvaj volt, másrészt viszont gyönyörű, gyűrűs hajú, kecses és bűbájos szépség.
Különben 1476-ban, 24 éves korában, Leonardo ellen – három más ifjúval együtt – egy ismert homoszexuális férfival történő „fajtalankodás” miatt két ízben bírósági eljárást indítottak.
Sigmund Freud tanulmányt írt Leonardo homoszexualitásáról.
Íme Leonardo egyik mondata: „Legkorábbi emlékem, hogy bölcsőben feküdtem, és mintha egy nagy keselyű csapott volna le rám, kinyitottam a számat, és ajkaim közt fel-le mozgatta farktollait; nyílván ez a sorsom.”
A pszichoanalízis apja, Freud e mondatban az orális szex, vagyis a felláció igazolását vélte. Statisztikai adatok szerint a művészek közt több mint kétszerannyi a homoszexuálisok aránya, mint az átlag pasik közt. A nagy talentumok közt pl. Michelangeló, Shakespeare, Csajkovszkij, Mednyánszky, Pilinszky, Ferencsik, stb.
Erre a jelenségre ad magyarázatot az agykutatás eredménye; ugyanis a bal agyfélteke a racionális gondolkodás, a jobb félteke a kreativitás központja. A két agyfélteke között, a kapcsolatot biztosító kéregtestben, (corpus callosum) a homoszexuálisoknál 33%-kal több idegrost van. Így a jobb agyfélteke kreativitása jobban szárnyalhat.

Ezek az emberek néha jóval megelőzik a korukat, és nem csak csodálatot de ellenséges indulatokat is kiváltanak. Sok ember nehezen tudja elviselni a különc viselkedést, a gigantikus teljesítményt, szentségtörést, másságot.
Nem véletlenül halt meg Leonardo sem emigrációban. 1519. május 2-án, 67 évesen, Franciaországban, 1. Ferenc király pártfogoltjaként fejezte be sikerekben és csalódásokban gazdag életét.

Érdekességként még egy képet beraktam, ami  kitűnő példa arra, hogy  Leonardo a nők és a férfiak személyiségét, küllemét és szépségét szinte egyformán festette meg. Sokszor még azt is nehéz eldönteni, hogy férfit vagy nőt látunk, olyan hasonlóak egymáshoz.
Ezért is adták a leonardói szépségideálnak az „androgün” (férfi-nő) vagy hermafrodita jelzőt a művésztörténészek. Ez itt például az aszkéta próféta, Keresztelő Szent János.

És egy Leonardo idézettel zárom a cikket:

„A jó festőnek két fő dolgot kell lefestenie, az embert és lelki célját.
Az elsőt könnyű, a másodikat nehéz,…”