Naplózás Gangáról és a kérdésről...
2010.05.10.
Na ex ajánlatára, elmentem Ganga
egyik szatszangjára.
Papadzsi
nálam nagyon bejön, kíváncsi voltam a feleségére is.
Szatszangot eddig csak felvételről láttam, amiket nyilván megvágtak, és csak a
jó kérdéseket hagyták benne, de így vágatlanul!!... :))))
Viszont Ganga rutinos, és a fejében ott van minden tudás...
ha valaki ennyi időt tölt egy ilyen ember mellett, mint a férje volt, annak
azért van látszatja...
Ő is jókat nevetgélt, van humora, külsőre meg olyan hosszú ujjú, intelligens
kezű, laza stílusú, jó nő... persze ebben a korban, már hozzáteszik azt a
kellemes kifejezést, hogy -korához képest- :)
És sikerült meglepetést okoznia számomra... nem
is egyszer...
Az egyik az volt, hogy hogy kiakadt ott
valami párocskán elől, akik nem tudom mit csinálhattak, de Ganga nagyon
idegesen reagálta le... hogy:
-Ezt lehet otthon is csinálni! Mi ez? Kellene egy szellemi hozzáállás is... mi
ez? Ki is lehet menni... Mi ez?!-
Végül szép szerényen ki is mentek... nem tudom mivel akasztották ki Gangát, és
gyanítom, hogy hamar lerendezte magában a dolgot, de engem akkor is meglepett a
kitörése....
Egy másik említésre méltó
reakciója az volt, mikor egy hölgy elmesélte, hogy ő nem tudta miről szólnak,
hogy zajlanak ezek a találkozások, de nagyon érdekesnek tartja, és tetszik
neki, de mivel most van először, megkérné Gangát, hogy foglalja már össze az
eddigi előadásai lényegét.. de, hogy persze nem probléma, ha nem teszi meg...
erre Ganga, hogy:
-jó, én mondtam volna, de hát ha nem probléma, akkor mégsem...
a hölgy is nevetett a poénon, és miközben visszaült, mondta, hogy azért örülne
neki... mire Ganga, hogy: - már késő..
és várta a következő kérdést... többen kuncogni kezdtek, a hölgy meg már nem
nevetett, hanem olyan kicsit komoly arccal ült ott tovább...
erről a helyzetről eszembe jutott egy emlékem Popper
Péterrel... az előadása alatt nem tudtam kérdezni, mert nem vitt rá a
lélek, hogy annyi ember előtt megszólaljak, de mikor előttem ment el, mondtam
neki, hogy lenne egy kérdésem nekem is... nagyon meglepett arccal nézett rám,
hogy:
-Moost??!
Ebből én rögtön levettem, hogy igaza van, és
már fel sem tettem volna a kérdésem, csak valamit mutyogtam, az annyi emberről,
de neki olyan megértően kisimult az arca, és beletörődően mondta, hogy jó,
kérdezzek... már akkor egyértelmű volt, hogy nem a válasz hordozott számomra
tanulságot, hanem az ahogy megtörtént a dolog... az a számonkérő
rácsodálkozása, hogy:
- Most!??
ez úgy helyre tett valahogy és tanulságos lett
volna akkor is számomra, ha nem hallgatja meg a kérdésemet.. így csak éppen
annyira pirított rám, amennyire kellett....
a hölgy arcából ítélve, talán Ganga is jobban
tette volna, ha egy kis hatásszünet után mégis válaszol neki... aztán ki
tudja... hejszen ez csak az én személyes szűrőmön keresztüli véleményem...
na meg engem is érdekelt volna az
összefoglalója.. :D
Gangával kapcsolatban azon is elfilóztam, hogy
hogy lehet, hogy ilyen sok női macaság maradt benne... mást vártam... egy praktikusságig
leegyszerűsödött, letisztult megjelenésre számítottam... leopárd minta? melltartópánt? szemfesték? kibontott haj?
de nem vele van a baj, hanem velem... :)
ja-ja, megint ezek a francos elvárások... :)))
az előítéletek... na van még mit tanulnom, nem vitás...
Viszont találtam róla egy nagyon kedves videót , igazán jókat mond
rajta, és olyan helyesen ugrál a végén...:)
Szóval az összkép, hogy egy hiteles, szimpatikus, vidám nő, aki nem akar megfelelni semilyen elvárásnak, szerepnek, csak egyszerűen adja önmagát...
De amiért igazán örültem, hogy elmentem a szatszangra,
az volt, hogy egész éjjel kérdéseket próbáltam megfogalmazni Gangához...
ez olyan hálás téma volt számomra, hogy
hajnalig ébren voltam...
persze a lehetséges válaszokat is átrágtam...
ez egy hasznos agyalás volt úgy érzem, köszönöm Ganga... :)
tehát a kérdésem az lett volna, hogy mit kezdjek
ezzel a kicsit céltalan, fura állapotommal....
mert fura...
recézem kicsit...
...volt az első szakaszom, amikor jobbá akartam válni...
borzasztóan nagy érzelmi, hangulati kilengésekkel, teljesen a gondolataimmal,
egómmal azonosulva éltem az életem, és közben mindenféle technikákkal
megpróbáltam Magam jobbá tenni, tápláltam az egóm, és egy nagyon nagy érzelmi,
szellemi töltéssel, küzdöttem a célomért, hogy ÉÉN jobbá váljak...
...a második szakaszomban már nem jobbá akartam
válni, hanem megvilágosodottá...
mindenféle technikákkal azért küzdöttem, hogy
feloldjam az egómat...
ez is egy nagyon izgalmas időszak volt... másféle izgalom volt, mint az első,
mert bár még mindig átéltem az egó játékát, de már tudtam róla, figyeltem,
(legalábbis próbáltam minél gyakrabban elcsípni) ezért nem tudtam úgy kilengeni
érzelmileg, már nem vettem magam olyan komolyan, csak mint egy színházi
előadást figyeltem, hogy miket gondolok, érzek, és ezzel megszűnt a pokolig
zuhanás...
az azonosulás okozta izgalmakat, nagy érzéseket viszont pótolták a kis
szatorik, az izgalom, hogy olyan bármikor megtörténhetőnek éreztem a
megvilágosodást, hogy bármikor megtörténhet az áttörés.. élveztem a határon
levést és próbáltam megnyújtani a kis bepillantások idejét... (amúgy nem nagy
sikerrel)
tehát voltak nagy érzelmek, izgalom, és volt
nagy célom...
de szép lassan átcsúsztam a harmadik
szakaszomba...
valami fura területre, ami szokatlan nekem, olyan túl nyugis, túl egyszerű,
olyan céltalan... persze az élethelyzetemmel kapcsolatos céljaim megmaradtak,
de az életem nagy céljai úgy elúsztak...
csak kíváncsi vagyok, hogy hogy alakul az
életem, de már az egyes szám első személyt is furának érzem... persze az én
életem, de olyan fura lett, mintha csak egy előre megírt filmet néznék, amibe
nincs beleszólásom, hogy mi történjen benne... persze tök úgy néz ki, mintha
lenne...
de nincs... ezt érzem mélyen...
tehát történjen aminek történnie kell...
olyan érzésem van, hogy abszolút nincs semmi, amit Én tennék, csak figyelem,
hogy mi tevődik általam...
van ugye a genetikám, a beleszületettségem, a kondicionáltságom, és hiába
látszik úgy mintha lenne választási lehetőségem, valójában úgy érzem, hogy csak
fut a program, amit nem én programoztam be ebbe a testbe, ebbe az elmébe...
mint egy robot működök.. persze, tényleg úgy néz ki, mintha választhatnék,
mintha szabad akaratom lenne... és igazából minden pillanatban úgy is érzem, de
csak felületesen...
úgy mélyen belül, olyan zsigerileg, valahogy azt tudom, hogy nincs szabad
választásom...
mert mit is tehetnék, ha egyszer már ebben a formában ide születtem, ha ezek
történtek velem gyerekkoromban, ha ilyen hatások értek... stb.
az egyik legintenzívebb szatori élményemben, tisztán láttam ezt, hogy -hááát
persze.!!!!!
szegény, tudatlan kis énke!!!! hát persze, hogy ilyen vagyok, persze, hogy így
élek, érzek, gondolkodom!!!.. hát hogy is tudnék máshogy, ha...
és jöttek vagyis egyszerre jelen voltak azok a képek, emlékeim, amik ilyenné
formáltak, mindent tudtam, és közben tökéletesen érzékeltem a jelen pillanat
minden rezdülését, egyszerre volt minden.. jaj... hát igen... csak próbálom
szavakba önteni... ennek már jó pár éve, és most jutottam el oda, -már majdnem-
hogy ezt úgy igazából átérzem a mindennapjaimban... pontosan ezt az akkor
bevillanó, és azután elhalványodó tudást fogalmazta meg Balszekár,
az India
misztikájában gyönyörűen... nagyon megfogott, amit írt, és rögtön éreztem,
hogy igaza van... felelevenedett bennem az a régi élmény...
már tudom, hogy az ilyen bepillantások tudását, kár elhalványodni hagyni,
elsüllyedni, jó lenne frissen tartani őket...
azóta, hogy Balszekárt olvastam, érzem úgy,
hogy helyén van az akkori tapasztalatom, hogy már igazán és mélyen értem ezt a
külső- és belső lehetőség dolgot... nem szabad összekeverni a kettőt...
tehát ebben az újszerű állapotomban, csak
figyelek, és nincs olyan nagy Akarásom mint eddig volt, nincsenek olyan nagy
céljaim...
csak figyelésem és kíváncsiságom, hogy lássuk mi történik...
így olyan kicsit unalmas, túl nyugis, túl egyszerű így... hiányzik, vagyis nem
is hiányzik, de fura, hogy nincs olyan akarás bennem, olyan ÉN teszem, ÉN
csinálomság... kicsit ijesztő is ez az állapot... néha egy részem, (az időhöz
kötött egóm) megretten, nem akar mélyebben belemenni, beleérezni egy
behullámzásba, egy kiélesedésbe... fél a haláltól.. élni akar... agyalni
kezd... de már ezen sem dühöngök... ha nem, hát nem... agyaljak csak, szívassam
magam az ostoba, felesleges gondolatokkal... :) és közben valahol vigyorgok
magamon' … :)))
de így meg nem lehet rendesen nyüglődni sem...
szóval olyan... olyan közömbösebb valahogy...
egyfelöl közömbössebb, másfelöl meg sokkal egyszerűbb, megkönnyebbültebb, vidámabb... és sokkal jobban, gyakrabban, és mélyebben élvezem az életet, bizseregnek a
sejtjeim, tetszik a színdarab, igazán jól szórakozom...
gyakran már attól is elönt a gyönyör vagy mi a szösz, ha kiélesednek az érzékeim, és
hallom az autók suhogását, a billentyű hangját, a paplan érintését, most pl.
milyen szépen füttyögnek már a madarak... hajnalodik... tiszta a hajam és
lélegzem... valahogy minden olyan élesebb, az apróságok, amiket régen szinte
észre sem vettem, mert elnyomta őket az állandó mentális zaj, mostanában sokkal
nagyobb szerepet kaptak az életemben...
gondolom ez talán nevetséges, de néha szinte könnybe lábadok a semmi
különöstől, a szimpla észlelésektől... a csak élektől... hát ez az az elég fura
állapotom...
olyan se itt, se ott nem vagyok... már kívülről
tudom az összes lemezem, másokét is, a klasszikus egós működést, és nem találom
a helyem igazán...
a kérdésre, hogy mit kezdjek most magammal
ebben a nincs beleszólásom, csak a következményeket viselemben,
megfogalmazódott a válasz is....
összesen két fontos dolog maradt az életemben, ami mozgat... amiért úgy érzem,
hogy van tennivalóm és tervezek gyakorlati dolgokat...
kicsit gejl, olyan csöpögős ezt leírni, de mit csináljak, ha ezt érzem?
az egyik a szeretet, hogy milyen jó szeretni... hát az nagyon jó... szeretve
lenni is nagyon jó...
a másik dolog, ami maradt, hogy jó lenne, valahogy a leghasznosabbá tenni magam
az élet számára...
nem tartom magam egy Teréz anya típusnak... mi hát a dolgom?
Gyerekekkel játszak? Kezdjek el a parkokban gyomlálni? Vagy képeket fessek?
Blogot írjak? Főzzek? Környezetvédelem? Mondjuk nem ártana valami pénzt is
keresni valamivel, na még ez is...
Menjek el kórházba önkéntesnek? (nem betegnek,
nővérkének)
majd kialakul... addig is festek, az jó... maga
a folyamat is, de az is, hogy ha a végeredmény valakiknek örömet okoz... meg
írom a honlapot, a blogot, ez is jó, mert jó visszajelzéseket kapni, hogy
valaki egy gondolatnak hasznát vette belőle, hogy pont az én soraim segítettek
neki... bármiben.... akár csak picit kuncogni...
hogy holnap mit hoz az élet? hol vannak a korlátaim? mit enged a programom?
lehet, hogy csak megkér valaki, hogy segítsek betenni a liftbe egy bicajt, ki
tudja adódik-e nagyobb léptékű dolog... :)
na ilyesmik tisztultak bennem akkor éjjel... de annyira, hogy nem is maradt
kérdésem...
az baj????? ? :D