Színes jobb agyféltekés tanfolyam
Álmodj színesben, keverd ki életben!

A 4 napos tanfolyamot Dr. Betty Edwards: Színes jobb agyféltekés rajzolás tankönyve, és Johannes Itten: A színek művészete című könyve alapján vezetem le.

Keverd ki életed színeit! – Ismerd meg szubjektív színeidet, alkoss harmonikus színakordokat, élvezd az ecset örömét!

A tanfolyam gyakorlatainak zöme csak a színekre összpontosít, ezért a rajztudás hasznos ugyan, de nem alapszükséglet.


  • A színek sugárzó energiák, amelyek hatnak ránk, akár van tudomásunk róla, akár nincs, ezért foglalkozunk a színek szimbolikus jelentésével, a bennünk élő biológiai, fiziológiai hatásaival is.
  • Kis színelméleten és rajztudást nem igénylő, izgalmas feladatokon keresztül elsajátíthatod a színkeverés tudományát, az akrilfestés alapjait.

A kurzus fő célja, hogy megtanuljuk, hogyan kell látni és keverni a színeket ahhoz, hogy a végeredmény megegyezzen a megfigyelt színárnyalattal, illetve, hogy hogyan kell harmonikusan kombinálni a színeket. A négy nap alatt egy tömör, rövid összefoglalót kaptok abból az elképesztő mennyiségű ismeretből, ami a színekről felhalmozódott.
A színelmélet a színekkel való szabályokkal, eszmékkel, elvekkel, objektív törvényszerűségekkel foglalkozik, függetlenül attól, hogy ki hogyan használ ilyen-olyan festékeket.
A színelmélet alapjait, pedig gyakorlatokon keresztül ismerjük meg. Behatóbban foglalkozunk a fény-árnyék (tónusérték), a komplementer- és a minőségi (telítettség, intenzitás) kontraszttal, a harmonikus színkombinációkkal.


„Ha öntudatlanul mesterien bánunk a színekkel, akkor ez az öntudatlanság a módszerünk lényege. Ha azonban az öntudatlanságból kilépve már képtelenek vagyunk színes remekműveket alkotni, akkor meg kell szereznünk a színekkel kapcsolatos tudást.”

„A tanítások és elméletek segítségünkre vannak gyöngeségünkben, amikor bizonytalanok vagyunk. Ha erősek vagyunk, a problémák intuitív módon, szinte maguktól megoldódnak.”

A tanfolyamok időpontja:

A tanfolyam anyagát minimum 4 nap alatt lehet leadni, a kurzusoknak viszont nincs fix kezdési és befejezési időpontjuk, hanem minden hétvégén ott vagyunk szombat-vasárnap 9-5-ig, és te bármikor becsatlakozhatsz a csoportba, ahol lehet, hogy mindenki éppen máshol tart, máson dolgozik.

Tehát teljesen rugalmasan, a neked legjobban megfelelő időben és ritmusban végezheted el a tanfolyamot, akár három-négy nap alatt, akár egy hónap alatt,  és hogy ha vége, akkor lehetőséged van továbbra is lejárni, mint visszajáró, elmélyítheted a frissen megszerzett tudásod, haladhatsz tovább.... :) mert ennek sosincs vége... és mert jóóó....:)

Ha előre szeretnéd megtervezni a napokat, akkor tudd, hogy általában minden hónapban egy szombat kimarad.
Hogy melyik az, azt ahogy megtudom, rögtön a naptárban is bejelölöm. 

A napra kész J-art naptárt ezen a linken nézheted meg.  
Minden további infó:
www.lujzarajztanfolyam.hupont.hu

 


Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.