Tej

A tej  lebontásához és megemésztéséhez szükséges enzimek a renin és a laktáz.
Ezek a legtöbb emberben hároméves kor után már nincsenek jelen.
Mindenfajta tej egyik összetevője a kazein. A tehéntejben háromszázszor annyi kazein van, mint az emberi tejben.
Szükség is van rá a hatalmas marhacsontok kialakulásához. A gyomorban a kazein kicsapódik, s nehezen emészthető, durva, nagy túrócsomókká áll össze, amely a szarvasmarha négy gyomorból álló emésztőberendezésének még megfelel.
De, ha egyszer emberi szervezetbe kerül, akkor ez a vastag ragacs szörnyű terhet ró a szervezetre, amíg meg tud tőle szabadulni. Más szóval: rengeteg energia fecsérlődik el, amíg elbánunk vele.
Sajnos ennek a ragacsos anyagnak egy része megszilárdulva hozzátapad a belek béléséhez, és megakadályozza a tápanyagok fölszívódását a szervezetbe. Az eredmény: letörtség, letargia, persze ez nem feltűnő, mikor az embernek az a legnagyobb öröme estére, hogy nem ütötte el a villamos.
Ráadásul a tej emésztésének melléktermékei testünkön belül jó sok mérgező hatású savas nyálkát hagynak hátra, és ennek egy része lerakódik a szervezetben, amíg valamikor majd testünk rá nem ér foglalkozni vele.
Na példul ezért jó az, ha időnként valami böjtszerűséget tartunk, mert akkor az ilyen nagytakarításra is sor kerülhet. Mellékesen megjegyezve a kazein az asztalosmunkáknál használatos egyik legerősebb ragasztószer.
Szervezetünkre még nagyobb terhet ró, hogy a tejtermékek mindenféle kezelést kapnak, és - legalábbis nyomokban - mindig található bennük penicillin, vagy más antibiotikus hatású gyógyszer maradványa.
Az a széles körben elterjedt gyakorlat, hogy növekedésük meggyorsításának céljából a szarvasmarhákat antibiotikumokkal kezelik, az embert is veszélyeztető baktériumok kifejlődésének lehetőségét teremtik meg.
A tej - és tejtermékfogyasztásban az okozza a legkomolyabb bonyodalmat, hogy a szervezeten belül nyálka jön létre. Bevonatot alkot a nyálkahártyákon, és minden áthatolási folyamatot megnehezít. A fogyás kétszer, vagy háromszor nehezebb, ha a szervezet nyálkával telítődött.
Sokan ragaszkodnak ahhoz, hogy a tejtermékek nélkülözhetetlenek a kalcium miatt. Arra a tévhitre vezettek bennünket, hogy a kalcium fő forrása a tej.
A tehéntejben lévő kalcium fölépítése sokkal durvább, mint az emberi tejben találhatóé, és a kazeinhez kapcsolódik. A legtöbb tejivó és sajtfaló pasztörizált, homogenizált, vagy valamilyen más módon kikezelt terméket fogyaszt.
Ezek a kezelések leépítik a kalciumvegyületeket, ami nagyon megnehezíti a fölhasználásukat.
Viszont minden zöld, leveles zöldség tartalmaz kalciumot. Minden - nyers - mag, dió, kalciumtartalmú. A nyers szezámmag több kalciumot tartalmaz, mint bármi más étel a földön.     
A legtöbb gyümölcsben is elegendő a kalcium. Ha valaki naponta fogyaszt zöldséget és gyümölcsöt, s alkalmanként némi nyers magot, dióféleségeket, az nem válhat kalciumhiányossá.
A kalcium legmegfelelőbb forrása a nyers szezámmag, minden nyers dióféle, ehető moszat és ehető alga, minden leveles zöldség, és szárított, tömény gyümölcsök, mint füge, datolya, aszalt szilva.
S aki még mindig aggódik, időnként hintse meg salátáját, illetve zöldségét nyers, darált szezámmaggal, akkor aztán nem lesz kalciumhiánya, még ha akarná, akkor sem.

Átlagos személy számára napi félcsészényi nyers dióféle bőségesen elegendő. Ha a tejtermékfogyasztás visszafogásával egy időben rögtön növelni kezdjük a nyers magok, diófélék bevitelét, heti két, három alkalommal, akkor egészen biztos, hogy a haj és a köröm erőteljesebbé és fényesebbé válik, mint előtte bármikor.



Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.