Lelki okok


A már említett könyvből kiidéztem néhány részt, hogy megnézhessétek passzolnak-e ismerőseitekre, magatokra. És előtte még pár sort, hogy hogyan érdemes használni ezeket az elemzéseket.


Ha értelmezzük a kórképértelmezéseket, az továbbvisz minket személyes fejlődésünk során egy magasabb tudatosság felé, ha azonban ítéletalkotásra használjuk fel őket akár másokkal, akár magunkkal szemben, az csakis árthat. Ha ezeket az értelmezéseket az ítélkezés, netán mások elítélésének eszközévé tesszük, az rólunk, vagyis magáról az ítélkező személyről árul el sokat, no és arról, hogy az illető a könyv által képviselt koncepcióból mit sem értett meg. A betegség feltárja előttünk az árnyakat, árnyoldalakat, amelyeket szeretünk visszautasítani – alig akad ember, aki felvállalná ezeket. Aki viszont felszólítás nélkül dobálózik az értelmezésekkel mások felé, az nemhogy nem segít, de sokkal inkább lehordja, lehúzza a másikat, és ezért leginkább jogosan heves ellenállásba ütközik.

A betegségek kórképeinek értelmezése csodálatos segédeszköz ahhoz, hogy az embereket saját további életútjukon támogassuk, de csak akkor, ha felkérnek minket erre, és abban az esetben is csak a megfelelő tisztelettel, tudva azt, hogy külső értelmezőként sohasem lehetünk teljesen biztosak a dolgukban.


Alacsony vérnyomás:
meghátrál az ellenállás és a kihívások elől, nem deríti fel a saját határait, elmenekül a konfliktusok elől, látszólag lemond a hatalmáról, nem vállal felelőséget, az ájulásba menekül, az állhatatosság és az egyenesség hiánya, a szédüléssel szédíti környezetét, áldozatszerep, csigaszerep, félelem, (hideg végtagok) nincs meg a készség a kapcsolat felvételére, erőtlen, levert, passzív állapot, gyermeki hozzáállás a világhoz, (majd a papa, férj megoldja) gyakori hajlam az ünneprontásra, depresszióra...
Feldolgozás: az erőtlenség, ernyedtség helyett valódi ellazulás, a teremtés csodájával szemben felismerni saját kicsinységünket, gyengeségünket, önszántunkból lemondani, ahelyett, hogy harcolnánk

Álmatlanság:
félelem a kontrollvesztéstől, az odaadástól, az ismeretlen dolgok beengedésétől, hiányzó bizalom a női pólussal szemben, túl nagy hangsúlyt helyezünk a férfias, gondolkodó pólusra, túl erős az én-azonosulás, túl sok az életenergia (vér) a központban (agy), ami ezáltal nem tud nyugalomra térni
Feldolgozás: élvezetet lelni az elengedésben, feltárni az élet női pólusának örömeit és élvezeteit, tudatosan élni meg az átmenetet az aktív (férfias) napszakból a passzi (női) napszakba, és pl. egy könnyű esti sétával ünnepélyessé tenni, üdvözölni az alkonyatot (jóéjt-szertartás, ima, napló írás, mandala festés, meditáció, stb..), minden napot úgy zárjunk le, mintha az életet zárnánk le (komolyan gondolkodjunk el azon a mondáson, hogy az alvás a halál kistestvére), foglalkozni az elmúlással és a halállal, meditációval, a légzés megfigyelésével, mantrával átkapcsolni a jobb agyféltekéről a balra (itt még több elalvási trükköt fel tudnék sorolni)

Fájdalmas menstruáció:
a női lét fájdalmas megélése, nem békültünk meg nőiességünkkel, gyakran anyáról lányára átszálló problematika (lelki öröklődés), a témát példaként állítják elénk, szexuális problémák, nem vagyunk képesek teljesen átadni magunkat, ha a gyermek utáni vágyunk nem teljesül, a menstruáció kezdetét fájdalmasan vesszünk tudomásul, menekülési lehetőség, hatalmi eszköz
Feldolgozás: fogadjuk el nőiességünket és a női lét lehetőségeit, hozzunk áldozatot női feladatainkért, váljon a menstruáció tisztulási szertartássá, figyeljük testünket

Megfázás, influenza:
nem a hideg okozza a betegséget, hanem elkapjuk a kórokozókat, amelyeket felhasználhatunk a drámához: „már megint összeszedtünk valamit”, kivonulás a mindennapok krízishelyzeteiből, védelmi falat építeni papír zsebkendőből, távol tartani az embereket és a helyzeteket: „ne gyere túl közel, meg vagyok fázva”, túlterheltség, menekülési vágy
Feldolgozás: valamit mozgásba lendíteni, tisztázni a problémát, felkészülni a változásra az életbe ahelyett, hogy lelki terheinket testi szintre helyeznénk, inkább méregteleníteni és böjtölni, mint náthával és köhögéssel tisztulni meg

Csontritkulás:
a csontsűrűség fokozódó csökkenésének funkcionális okai mindkét nemnél: az elégtelen, nem megfelelő testmozgás következtében az izmok, az inak és a csontok kevésbé vannak igénybe véve (amit keveset használunk, azt a szervezet leépíti, pl. kar vagy láb izmok a gipszkötésnél), rossz táplálkozás, a csökkenő testi mozgékonyság mögött megfigyelhető a mérséklődő szellemi-lelki igénybevétel is, a csontritkulás rákényszerít minket, hogy megszabaduljunk azoktól a terhektől, amelyeket életünk delén nem vagyunk képesek elengedni, a hazafelé vezető úthoz, a lélek hazatéréséhez már annyira nem szükséges a stabil csontozat, a hormonokkal való mesterkedés csak addig hatásos, ameddig a testel el lehet hitetni, hogy még nem jött el a változás ideje
Feldolgozás: tegyük le a terhet konkrétan (súlyfelesleg formájában) és átvitt értelemben is, belső ráhangolódás a feltáruló új életfeladatokra, a külső aktivitásokat váltsuk belsőre

Reuma, ízületi gyulladás:
berozsdásodott, blokkolt ízületek (elhasználódott az ízületi nedv, mely a motorolaj megfelelője), a reggeli merevség, amelynek célja, hogy külső nyugalomra kényszerítsen, arra a merev hozzáállásra utal, amelyet az előttünk lévő nappal és az élettel szemben kialakítottunk, tudatunkban megakadályozzuk az agressziót, nem tudunk kiállni saját agresszivitásunk mellett, az izmokban blokkolt az aktivitás, nyugalomkényszer, mely azt célozza, hogy véget vessünk a belső merevség, makacsság túlzott aktivitással való kompenzálásának, bűntudat, jó szándékú zsarnokság
Feldolgozás: bátrabban, nyíltabban élni, felismerni az önmagunk ellen fordított életenergiákat és szellemi-lelki területekre irányítani azokat, elfogadni a ránk kényszerített nyugalmat, és belső harcaink megvívására használni, áthelyezni a súlypontot a külső aktivitásról a belsőre, megtanulni átlátni az áldozathozatalra való beteges hajlamot, az altruizmus őszinte megkérdőjelezése

Láz:
a tudati helyett testi szinten „égni és lobogni” (a szenvedély tüze);a (had)testnek általános mozgósításra adni parancsot az idegen betolakodók (baktériumok, vírusok) inváziója ellen; generált konfliktus, amely az egész szervezetre kiterjed; a láz minden egyes fokával duplájára nő a harci készség (az anyagcsere megfelelő növekedése); a megoldás ellen hadakozni; lázas várakozásban, feszültségben égni; ahelyett, hogy „főne a fejünk” mérgünkben, inkább belső tűzben égünk; (bosszantó) problémákat elégetni; az egészséges védekezőképesség jele; súlyosabb tünet a lázra való alkalmatlanság; a gyermekkori magas láz (a megfelelő gyermekbetegségekkel összefüggésben) a kezdetekben még jelen lévő konfliktuskészségre mutat rá testi szinten; (dackorszak, dühkitörések, kalandvágy, merészség és gyermeki kíváncsiság).

Feldolgozás: nyíltan vitába szállni a szellemi konfliktusokkal; tudati szinten edzeni a harci készséget (verbális talpraesettség, éles nyelv, hathatós érvek, ütőképesség stb.); a lelkesedés tüzét szítani; lázban égve szeretni, dolgozni és cselekedni.
Feloldás:
döntéseket hozni: kihúzni a kardot a hüvelyből és nekivágni; nyíltan vállalni az összeütközéseket; felvenni a harcot az életért.
Ősprincípium:
Mars.

Hasgörcs:
érzelem, ösztön, élvezet, középpont,
a tapasztalatok és a benyomások, valamint a világ görcsös „megemészteni akarása”.
Feldolgozás:
a benyomások megemésztését (tudatosan) bátrabban, energikusabban, harciasabban megközelíteni; a nehezebben emészthető „falatokat” kihívásnak tekinteni, amelyek elősegítik fejlődésünket; felismerni hasunk valódi szerepét: egyfajta közvetítő a tiszta (szívű) érzések és az állatias, ösztönös érdekek között alsótestünk szintjén.
Feloldás:
megemészteni a világot (ind. bhoga= megenni a világot, és megemészteni azt'), vagyis a karma összes gyümölcsét megemészteni (= tudatos felkészültség, hogy learassuk, amit vetettünk); „gyomorból élni”.
Ősprincípium: Merkúr-Plútó.

Gyomorbetegségek:
(gyomornyomás, émelygés, a gyomoridegesség és -gyulladás összes előzménye egészen a fekélyig)
gyomor (érzelmek, befogadókészség).
a haragot lenyelni; próbáljuk megemészteni a lenyelt érzelmeket; az agresszió (sav) elpárolog; hiányzik a képességünk ahhoz, hogy az agresszióval tudatosan bánjunk, és a konfliktusokat felelőségteljesen megoldjuk; a túl sok gyomorsavtól nyomás keletkezik a gyomorban, és ez megakadályozza az új benyomások befogadását; nincs étvágyunk; vágyódás a konfliktusoktól mentes, gyermekkori, paradicsomi állapotra: a pépes bébiételeket és kásákat kívánjuk (gyomorkímélő étrend), nem akarunk kemény falatokat lenyelni, a „nyerskoszt” visszautasítása; „otthon ülő”, „fészeklakó” fióka, „ leragadt” a gyermeki magatartásformáknál, orális-agresszív fixáltság, viszonzás nélküli kényeztetés és gondoskodás igénye; az élet és az étel legyen mentes a kihívásoktól és ingerektől.
Feldolgozás: tudatosítsuk érzéseinket és vágyainkat, legyünk tisztában a ténnyel, hogy az anyai védettséget, illetve gyermekkori paradicsomi állapotot sírjuk vissza, vegyük észre, hogy még mindig gondoskodásra és nem viszonozandó szeretetre vágyunk; dolgozzuk fel tudatosan konfliktusainkat, a benyomásokat emésszük meg; a függetlenség, becsvágy és érényesülési képesség látszatát szüntessük meg; agresszív becsvágyunkat éljük ki; semmisítsük meg saját fészkünket; az út a szerelem felé ne a hasunkon keresztül vezessen, hanem elsősorban a szívünkön (és a nemi szerveinken) keresztül.
Feloldás: romboljuk szét a régi fészket, hogy megépíthessük annak helyén a sajátunkat.
Ősprincípium: Hold-Szaturnusz-Mars


Gyomorfekély:
a megemésztetlen, kifejezésre nem juttatott érzéseket testi szinten emésztjük meg; táplálék és materiális alternatívák hiányában a kibocsátott emésztőenzimek (mindenekelőtt a sósav) szétmarják a gyomorfalat; önmarcangolás; sót (sósavat) önt a nyílt sebbe; az elutasítás következtében a has területén feszültség alakul ki; otthon ülő típus
Feldolgozás: tudatosítsuk érzéseinket, tisztázzuk, hogy a betegség által az anyai védettséget, a gyermekkor paradicsomi állapotát siratjuk, és még mindig gondoskodásra és feltétel nélküli szeretetre vágyunk; dolgozzuk fel tudatosan konfliktusainkat, a benyomásokat emésszük meg; a függetlenség, becsvágy és érvényesülési képesség látszatát szüntessük meg; védjük ki azt, ami eddig minden ellenállás nélkül belénk, „szerencsétlen éhenkórászokba” beette magát; legyünk keményebbek, bátrabbak; robbantsuk szét börtönné vált gyermekkori fészkünket




Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.