A neheztelés, a gyűlölet, az önsajnálat, a bűntudat, a düh, a depresszió, az irigység stb., még a legkisebb ingerültség is, a fájdalom megnyilvánulásai.
Vizsgáljuk meg a fájdalom' és a fájdalomtest fogalmát, ahogy itt beszélünk róla.
Alapvetően valamennyi emóció egyetlen ősi, differenciálatlan érzelem különböző változata, amely a néven és formán túli lényed tudatának elvesztéséből ered. Differenciálatlan jellege miatt nehéz olyan nevet találni, amely pontosan leírná ezt az érzelmet. A „félelem” szó megközelítőleg megfelelő lenne rá, de a folyamatos fenyegetettség érzetéhez még az elhagyatottságnak és a teljesség hiányának a mély érzése is hozzávegyül.
Legjobb ezt a differenciálatlan alapérzelmet egy hasonlóan differenciálatlan fogalommal illetni: nevezzük hát egyszerűen „fájdalomnak”.
Az emberek mérhetetlenül hosszú idő óta a szenvedés rabjai, amióta beléptek az idő és az elme birodalmába, elveszítve a Lét tudatosságát.
Attól a pillanattól kezdve önmagukat jelentéktelen töredékeknek érzékelték és érzékelik egy idegen univerzumban, elszakadva a Forrástól és egymástól.
(Ebből a 20 perces videóból is képet kaphatunk arról, hogy miről van itt szó.)

Amíg az elmével azonosulsz, addig a fájdalom elkerülhetetlen, mert -spirituálisan szólva- öntudatlan vagy. Itt elsősorban az érzelmi fájdalomról beszélek, ami a testi fájdalomnak és a betegségnek is a legfőbb oka. És minden élvezet vagy érzelmi feldobottság magában hordozza a fájdalom magját is, a tőle elválaszthatatlan ellentétét, amely idővel szintén manifesztálódik. Aki valaha is kipróbált már valamilyen drogot, hogy feldobódjon, az pontosan tudja, hogy a „hegyet” elkerülhetetlenül „völgy” követi, hogy az élvezet végül a fájdalom valamilyen formájává alakul át.
Sokan tudják saját tapasztalatukból, milyen könnyen és gyorsan változhat át egy bensőséges kapcsolat az élvezet forrásából a fájdalom forrásává. Magasabbról nézve mind a negatív, mind a pozitív polaritás ugyanannak az érmének a két oldala. Mindkettő annak a háttérben meghúzódó fájdalomnak a része, ami elválaszthatatlan az elmével azonosuló, egós állapottól.

A fájdalmadnak két szintje van: az a fájdalom, amit most hozol létre: illetve a múltból származó fájdalom, ami még mindig elmédben és testedben él.
Az emberi elmében az idő egyre nehezebb terhe gyűlik össze. Mindenki szenved e teher súlya alatt, ráadásul minden percben még tovább is növelve azt, valahányszor csak semmibe veszik vagy megtagadják a jelen pillanatát, illetve amikor egy jövőbeli - csak az elmében és soha nem a valóságban létező - pillanat elérésének eszközévé fokozzák le azt.
Az idő fölhalmozódása a kollektív és az egyedi emberi elmében egyúttal hatalmas mennyiségű, a múltból származó fájdalomüledéket is lerak oda.