Milarepa
Bhutáni játékfilm

Főszereplők: Orgyen Tobgyal, Jamyang Lodro
Forgatókönyvíró-rendező: Neten Chokling

A fiatal és tudatlan Mila Thöpagát családjának tragédiája a fekete mágia világába sodorja. Megalázott anyja kérésére kitanulja az okkult tudományokat, és pusztító viharokkal, emberéletek kioltásával leckézteti meg a kapzsi rokonokat, az igazságtalanságok felett szemet hunyó falubelieket. Mila azonban megretten tettei súlyától és megfogadja, hogy élete hátralévő részében kizárólag a jót szolgálja...

Harmincnyolc évesen, hogy gonosz cselekedeteiért bűnbocsánatot nyerjen, a tibeti buddhizmus nagy mesterének, Marpának a tanítványává szegődik. Anyja halála után egy barlangba vonul vissza, ahol élete hátra levő részét meditációval tölti… Milarepa 84 éves korában halt meg. Tibet nagy jógiját elhamvasztották Népe ma is tiszteli, dicsőíti. Milarepa a bkargjudpa (az ige hagyományozását követő) lámaista irányzat megalapítója. A legnagyobb tibeti költők egyike.

A történet létező személy, a XI. században élt, a tibeti buddhisták számára rendkívüli jelentőségű Milarepa kivételes életét meséli el. Ő sem szentként kezdte az életét, és egyáltalán nem különbözne egy modern átlagembertől sem. A Mila családnév apai ágon öröklődött és a Thopa Ga, ("öröm hallani”, "az öröm hangja”) keresztnevet kapta. Milarepa családja a környéken a leggazdagabb volt, de az apja halála után kegyetlen nagybátyja és nagynénje kisemmizte és szolgasorban tartotta édesanyát, húgát és Milát.
Az alkotás egy egyszerű ember Tibet legnagyobb szentjévé válását mutatja be.

Neten Chokling, a Milarepa rendezője Terton Chogyur Lingpa, egy jelentős tibeti buddhista család alapítójának negyedik reinkarnációja. (Előző életében Neten Chokling számos nagy tettet vitt véghez Jamyang Khyentse Wangpóval, akinek kulcsfontosságú szerepe volt a tibeti buddhizmus megújításában és megőrzésében.)
Jamyang Khyentse Wangpo jelenlegi inkarnációja Dzongsar Khyentse Rinpoche, akit Khyentse Norbuként is ismernek és ő az elismert rendezője a Vándorok/Utazók és Mágusok című műnek és A kehely című alkotásnak. Neten Chokling az egyik főszereplő, másodrendező, kaszkadőr és akció koreográfus volt e műben.

A filmkészítés művészete, a hangokkal és mozgóképpel elmesélt történet által keltett érzelmi hatás nagy benyomást tett rá. Neten Chokling első munkája Bernardo Bertolucci A kis Buddha című filmje volt, amelyben az ő kolostorában élő szerzetesek szerepeltek. Filmes tanulmányai Khyentse Norbu A kehely című filmjével folytatódtak. Ennek az elkészítésében Neten Chokling részt vett az előkészületektől egészen az utolsó hangfelvételek elkészültéig Ausztráliában. Számos rövidfilmet készített, de a tudásának jó részét Akira Kurosawa munkásságának tanulmányozásával szerezte meg. A klasszikus buddhista hagyomány szerinti nevelése, ami keveredett a film iránti mély érdeklődésével, teszi őt a mai tibeti buddhizmus egyedülálló értelmezőjévé.

Neten Chokling a hétköznapokban a Gyurmeling kolostor vezetője, amelyhez több kolostor tartozik Tibetben és a festői Észak-Indiában lévő Birben. E kolostor jelentős központja a tanulásnak és gyakorlatnak, és ma a tibeti Himalája régió több mint százötven szerzetesének ad otthont. A kolostor emellett befogad többségében árva, szegény gyerekeket, akik valamilyen háborús övezetből érkeztek. Bár a kolostor a tehetős támogatóktól függ, a gyerekek részére mindig biztosít ételt, ruhát, meleg takarót, egészségügyi ellátást és oktatást. Neten Chokling a Milarepa film teljes bevételét új diákotthonok és osztálytermek felépítésére ajánlotta fel.
A művet az indo-tibeti határon fekvő Spiti-völgyben forgatták a nem hivatásos színészekkel, akiket az India körüli tibeti közösségekből válogattak ki. A 108 tagú stábhoz számos ausztrál, indiai, és amerikai szakember, valamint ötven szerzetes tartozott a Gyurmeling kolostorból. Ők alkották a szereplők jó részét, beleértve a főszereplőt, a mellékszereplőket.

Ha a képre kattintotok, megnézhetitek a filmet angol felírattal.

Milarepa
"Milarepa vagyok, a felülkerekedett, akinek a látható világ aranyként jelenik meg. Nincs szükségem tehát aranyra, mit erszénybe rejthetek.”
Richard Gere:
"A világirodalom egyik legerőteljesebb és legmegindítóbb története a szeretetről.”
Pema Chodron buddhista író:
"Milarepa története mindenkihez közel áll, mert mindannyian átéltünk hasonló problémákat, mindannyian szenvedtünk már a hibáinktól és kerestünk jobb megoldást a gondjainkra.”
The Guardian:
"Kötelezően megnézendő alkotás, mindenki számára, aki a mai világban jelenlévő erőszak és megtorlás jelenségével foglalkozik”. 



A forrás felíratosnak jelzi a filmet, de mi a Tabánban, szinkronizáltan láttuk.. lányaimmal egybehangzó véleményünk az volt, hogy talán nem kellett volna...    (szinkronizálni :))                                                                                                                        

Forrás: www.premierpark.hu


Legfrissebb bejegyzések:
2014-09-10
Kiállítás
 | részletek
Szept 19. Toronya utca 33. :) fél hét.... utána nem ám hazamenni, mert icakába nyúló buli van, a "Hóditás éjszakája" Vad leszel, vagy vadász? Minden facér J-artosnak kollektíve párt...
2013-10-28
Kiállított munkák
 | részletek
feltöltés alatt......
2013-10-28
Fotók
 | részletek
Ezek a fotók 2013.09.20-án készültek a Táborhegyi Népházban rendezett -Jobb agyféltekés rajztanfolyamtól Van Gogh-ig- kiállítás megnyitóján....
»» minden bejegyzés

Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.